Erős hatóság kell!

A termékek piacfelügyeletéről szóló javaslat általános vitájában Spaller Endre, a Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónoka hangsúlyozta:, az indítvány célja, hogy biztonságos, ellenőrzött, az emberi egészséget nem veszélyeztető termékek kerüljenek a polcokra. Egy erős hatóság kell – mondta Spaller Endre kiemelve: ez azért is fontos, mert ma már a termékeket nem egyetlen országban gyártják. Kitért arra is, hogy a hatóság ellenőrizheti a termékek biztonságát, megfelelőségét, és mindezt a kereskedő, a gyártó költségén.

A kereszténydemokrata politikus álláspontja szerint ehhez gyártónak, importőrnek és forgalmazónak együtt kell működnie.  Az együttműködésnek a termékek hibáira is ki kell terjednie – fűzte hozzá.

Egy erős hatóság kell – mondta Spaller Endre kiemelve: ez azért is fontos, mert ma már a termékeket nem egyetlen országban gyártják. Kitért arra is, hogy a hatóság ellenőrizheti a termékek biztonságát, megfelelőségét, és mindezt a kereskedő, a gyártó költségén.

Szólt még arról is, hogy a büntetési tételeket emelni kell, és a javaslatban szereplő passzus a hatóság részére nagyfokú rugalmasságot tesz lehetővé.

Fontos, hogy a leírásokra vonatkozóan rögzítik: érhetőnek kell lenniük. A javaslattal úgy védik a fogyasztókat, hogy eközben szigorúak, de méltányosak a gazdasági szereplőkkel. Ezzel együtt a jövőben is fontos, hogy az adott termék minőségéről a fogyasztók a vásárlás előtt tájékozódjanak - jegyezte meg.