A Népszabadság vezércikkírójának, Rab Lászlónak más a véleménye a fiatalokról, (február 7.) mint a Vásárhelyi Mária által az ÉS-ben ismertetett tudományos felmérésnek. Rab szerint a Fidesz és támogatói tábora elaggott, mivel nem használja a fiatalság eszközét és hobbiját, az internetet. Tapasztalata szerint a „Mi vagyunk a kétharmad” jelszavú internetes oldal mindössze néhány száz „tetsziket” lájkolt össze hetek alatt és ez hitelteleníti még azt az általa százezresre becsült tüntetést is, amivel a jobboldal olyan nagyra van.
„A fiatal generációk nem értik az átideologizált beszédmódot. S ha valamit nem értenek, kiröhögik.” „Ami az Andrássy úton meghökkentett, az az internet világában mérhetetlenül nevetséges.” „Orbán Viktor a Facebookot matyó mintás faliújságnak képzeli, a Jobbik nem… Vona pártja otthonosan mozog abban a zónában, ahová a Fidesz elfelejtett betörni… Orbánék pozícióit gyengíti… minden ötödik jobbikos legalább főiskolát végzett, s gyakorlott internethasználó.”
És persze az LMP is. A publicista végső konklúziója pedig, hogy a fiatalok úgy gondolják, az MSZP és a DK végleg megöregedtek és majdnem annyira a Fidesz is. „A fiatalok ebben nem szoktak tévedni”. Mármint az internetet használó fiatalok.
Ezek szerint viszont tévednek azok a vén salabakterek, mindenféle magukat tudósoknak, szociológusoknak, pszichológusoknak, orvosoknak, pedagógusoknak képzelő szakemberek, akik az Internet mindenhatóságától óvják a fiatalokat? Azokat, akik szenvedélyesen Interneteznek egy virtuális világban élve, és nem tudják, hogy mi történik körülöttük, a családban, az iskolában, az utcán. Ők otthon ülnek és kiröhögik azt a – Rab szerint százezernyi – öreg muksót, vénasszonyt, aki ott csoszog az Andrássy út porában, valami hülyeségtől elkábítva, amit demagóg vénemberek hitettek el velük. Kivéve az ifjú jobbikosokat, akik ugyan „a demokrácia ellenfelei”, viszont kezelik a laptopot.
Hát így állunk mi, a kétharmados többség, kirekesztve a modern elektronika csúcsteljesítményének paradicsomából.
De vajon lehetséges-e, hogy volt élet az internet előtt is? Volt bizony. Nem is akármilyen. Különben mivel lenne magyarázható, hogy az emberek akkor is tudtak egymásról, sokan voltak közös véleményen, sőt, képesek voltak közös cselekvésre is, ha szükségesnek érezték. Mint ahogyan legutóbb összegyűlt az említett, a tárgyilagosság morzsáit megőrző szemlélő szerint is minimálisan háromszor százezres, sőt, annál is nagyobb menet, amely sajnálatosan nélkülözte az internet előtt filozofálgatókat és röhécselőket. Ugyan hogyan tudott egy pár főből álló szervezőbizottság néhány nap alatt ennyi embert odabolondítani a Hősök terére meg a Kossuth térre?
Sőt! Hogy a csudába’ szaladt össze több tízezer ember az őszödi beszédből kiszivárgott három mondat után egy órával a Kossuth térre? Ebéd utáni szieszta alatt.
Avagy! Hogy történt, hogy 1956. október 23-án este nyolc órakor többtízezer ember várta Nagy Imrét a Kossuth téren, ugyanannyian várták a Ligetben, hogy ledőljön a Sztálin-szobor, és már eldördültek az első lövések a Rádió előtt összegyűlt tüntetőkre, sőt, autóbusz-különjáratok indultak a három színhely között, noha hét órakor még mindenki vacsorázott az esti híreket hallgatva?
Pedig ’56-ban még nemcsak internet nem volt, de mobiltelefon sem, mint 2006-ban, sőt, telefon is csak a hajdani középosztály és polgárság maradékainak lakásában, meg a hivatalokban és állami üzemekben. És október 24-én reggel már talpon állt az ország minden településén valamiféle csoport, bizottság, vagy tüntető sereg, hogy eltakarítsa a diktatúrát! És ezért hirdette az üldözési mániában szenvedő bolsevista klikk, hogy itt valamiféle imperialista-fasiszta-klerikális-nacionalista összeesküvés működött, amelynek tagjait fel kell akasztani.
Pedig nem volt, ahogyan azóta sincs semmiféle összeesküvés a mindenkori haladók, felvilágosultak, az igazság egyetlen birtokosai, a bolsiból lett szoclib ellen.
Hiába a civilizáció minden vívmánya, az internet is csak egy drót végén lógó ketyere. Nincs drót, ha nincs konnektor, nincs áram, nincs internet sem. Van azonban valami láthatatlan, ami nincs semmiféle anyaghoz kötve, illetve anyaga maga az ember, aki adó-vevő és sugárzó készülékként működik. Ennek a lénynek a csoportjait köti össze egy anyagtalan fluidum, amelyet meggyőződésnek, hitnek, bizalomnak, szeretetnek, lelkesedésnek, reménynek neveznek, és ha ez a fluidum feltöltődik ezekben az emberekben, akkor tenni, cselekedni képesek, miközben éreznek, sőt, gondolkoznak is. Olykor pedig mosolyognak és sajnálkoznak.
Sajnálják röhögőket, akik csak ülnek az internet előtt és azt hiszik, hogy ami kijön belőle, az az élet. Még akkor is, ha netalán jobbikosok. Hát még akkor, ha azok sem!
