Az MSZP nem az országgyűlési törvényjavaslat visszavonását, hanem csupán a napirendről való levételét kezdeményezte az Országgyűlés házbizottságának ülésén – mondta Rubovszky György, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese. Tóbiás József és Újhelyi István szocialista politikusok kritikáira reagálva megjegyezte: különös, hogy a szocialisták ötpárti egyeztetést szorgalmaznak a javaslatról, miközben a Fidesz által kezdeményezett, frakciók közötti tanácskozáson nem vesznek részt.
Az MSZP frakcióigazgatója, valamint a Ház szocialista alelnöke korábban sajtótájékoztatón arról számolt be: az országgyűlési törvény visszavonását várják a kormánypárti előterjesztőktől, hogy az abban foglaltakat ötpárti egyeztetésen vitathassák meg a frakciók. A két politikus az előterjesztés számos pontját kifogásolta.
Rubovszky György hangsúlyozta: az ellenzéki képviselők kezdeményezésével annak indoklása miatt nem értett egyet: a szocialisták ötpárti egyeztetést szorgalmaztak a javaslatról, holott nem vesznek részt azon a Fidesz által kezdeményezett, frakciók közötti tanácskozáson, amely a párt- és kampányfinanszírozásról, valamint a választási eljárásról szóló törvényjavaslatról szól. A távolmaradást azzal indokolták, hogy az egyeztetésen csak akkor vesznek részt, ha azon további témák is felvetődnek, többek között az alaptörvény újratárgyalása.
A fideszes Gulyás Gergely – a javaslat egyik előterjesztője – a szocialista politikusok azon felvetésére, hogy az országgyűlési törvényjavaslat önálló képviselői indítványként való beterjesztése az alaptörvénybe ütközik, azt ugyanis a kormánynak kellene beterjesztenie, azt közölte: a sarkalatos törvényekről az alaptörvény azt mondja ki, hogy az új alaptörvény végrehajthatósága érdekében szükséges sarkalatos törvényeket kell az Országgyűlés elé terjesztenie a kormánynak. A hangsúly tehát az alaptörvény végrehajthatóságán van, valamint a sarkalatos törvények elfogadásának szükségességén, és nem azon, hogy azt kinek kell beterjesztenie - mutatott rá.
Hozzátette: az alaptörvény egyértelműen rögzíti a törvénykezdeményezésre jogosultak körét, ide sorolja az országgyűlési képviselőt, a bizottságokat, a köztársasági elnököt és a kormányt. A szocialista képviselők által hivatkozott rendelkezés – Gulyás Gergely elmondása szerint – azt rögzíti: a kormány a felelős azért, hogy a sarkalatos törvényeket az Országgyűlés időben elfogadja. Ezzel azonban nem vonható el egy képviselő joga a törvénykezdeményezésre – mondta.
Közölte azt is: a beterjesztett országgyűlési törvényjavaslat értelmében a levezető elnök súlyos szankcióval – például a teremből történő kivezettetéssel – csak fizikai erőszak megvalósulása vagy arra való felhívás esetén élhet. Mint mondta, az ilyen eseteket az összes nyugat-európai parlament szabályozza. Az ilyen jellegű szankcióról szóló döntést az Országgyűlés egyetlen paritásos bizottsága a mentelmi bizottság vizsgálja felül. A fideszes képviselő ezért indokolatlan hisztériakeltésnek tartja a szocialisták felvetését.
Újhelyi István azt mondta, a javaslat elnöklő alelnökként nehéz feladatok elé állítaná, ellenzéki képviselőként pedig kifejezetten veszélyeztetve érezné magát „a házelnök túlhatalma” miatt.