Etelka néni hazaért

Kovács K. Zoltán, volt DNP képviselő, a Szabad Európa Rádió Zoltán Károlya, a KDNP fáradhatatlan napszámosának hitvese, Etelka meghalt. Hamvait ma délután, hét évvel ezelőtt elhunyt férje mellett, a Nemzeti Sírkert kereszténydemokrata parcellájában helyezték örök nyugalomra. Közel ötven esztendeig éltek boldog házasságban, Etelka igazi társa és támasza volt férjének. Ha kicsit visszanézünk a múltba, látjuk őket idős korukban is kézen fogva, egymás iránti nagy szeretetben.

Már közös életük kezdete is kalandregénybe illő volt. Zoli bácsi az induló vonatból ugrott ki Győrben, hogy lerázza az akkor már dupla ávós kíséretet. Öt képviselőtársával és akkor még menyasszonyával, Etelkával vágtak neki egy borús éjszakán a szántóföldeknek, hogy elérjék az osztrák határt. Csoportjuk út közben három részre szakadt. Etelka elvesztette a kesztyűjét, és mire meglelték, a többiek már tovább mentek. Akik visszajöttek a keresésükre, csak Zoltán időközben letett könyveit találták meg, s közben saját társaikat is elvesztették.

A történet jól végződött, mert mindnyájan átértek. És elkezdődött a számkivetés negyven éve, a szabad európás időszak, majd eljött a rendszerváltozás ideje és a hazatérés.

Etelka néni most ismét útra kelt, és követi szeretett hitvesét. Isten nyugosztalja, nyugodjanak békében!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!