Európa legyen az európaiaké

Európa legyen újra az európaiaké, a kontinens maga kezelje az európai kérdéseket – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a dél-portugáliai Albufeirában, az Európai Néppárt parlamenti csoportjának tanácskozásán.Az ukrán válság megoldásában is az Európai Uniónak vezető szerepet kell játszania – mondta a kormányfő. „Azt javaslom, hogy az elkövetkező öt évben geo- és külpolitikai szempontból legyünk kezdeményezőbbek” – tette hozzá.

E reform jegyében kitért a versenyképességre, amellyel kapcsolatban a gazdaság számára is olcsó energiát sürgetett, valamint erőteljesebb állami szerepvállalást a munkahelyteremtésben.

Orbán Viktor szólt továbbá arról, hogy szerinte erőteljesebb állami szerepvállalásra van szükség a foglalkoztatásban. „Először kell munkahelyeket teremteni, és ez hozza majd létre a versenyképes gazdaságot” – ismertette álláspontját a miniszterelnök, aki szerint az államnak egy időre, amíg a piacnak nem megy, igenis be kell kapcsolódnia a munkahelyteremtésbe, de úgy, hogy eközben az államadósság ne nőjön. „Ez nehéz, de nem lehetetlen feladat. Magyarországon ezt hívjuk munkaalapú társadalomnak” – mondta.

Magyarországról szólva Orbán Viktor azt is kiemelte, hogy az elmúlt négy évben az ország megerősödve lábalt ki egy komoly válságból „egy kicsit másképp végrehajtott válságkezeléssel”, mint ahogyan azt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság javasolta. Magyarország az IMF-programját lezárta, sőt a határidőnél hamarabb fizette vissza a hitelt, és saját kezébe vette a gazdaságpolitika irányítását – idézte fel, hangsúlyozva, hogy az egyes válságkezelési módok megválasztásakor rugalmasnak kell lenni.

Orbán Viktor beszédében kritizálta a Magyarországról kiadott európai bizottsági országjelentéseket, amelyeket politikai szempontból károsaknak nevezett, és azt mondta, „előbb-utóbb politikai ellenőrzés alá kell vonni ezeket az országjelentéseket”.

„Ha az európai intézmények nagyobb lehetőséget biztosítanának az euróövezeten kívüli tagállamoknak, hogy saját szakpolitikai elegyet állítsanak elő, akkor az EU jóval sikeresebb lenne” – zárta előadását a kormányfő a néppárti konferencia résztvevői előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!