Ezért fontos a kommunista bűnökkel való szembenézés

A kommunista diktatúra letarolta Magyarországot és a szűk hatalmi rétegnek kiszolgáltatott bérmunkások országának kialakítására törekedett, amelyben az ideológia terjesztése az emberi méltóságnál is fontosabb volt – hangoztatta az Emmi parlamenti államtitkára Cegléden. A kuláküldözések idején lényegtelen volt a sanyargatott emberek világnézete: az volt a fontos, hogy megtörjék a módos, autonóm gondolkodású gazdákat – mondta Rétvári Bence.

A Személyes történelem a hatalom árnyékában: ceglédi kuláksorsok című eseményen az államtitkár hangsúlyozta: a diktatúra kiszolgálóinak egy egész társadalmat sikerült szellemileg befolyásolniuk, és kis szigeteket leszámítva letarolták egész Magyarországot. Elvakult gondolkodás jellemezte ezt a kort, amelyben az ideológia terjesztése, a hatalmi gondolkodás az emberi méltóságnál is fontosabb volt. A rendszerváltás után nem állt helyre az értékrend: rossz értelembe vett, spekulánsokat előtérbe helyező kapitalizmus kezdett teret nyerni. Ezt a folyamatot igyekezett a kormány 2010 óta megfordítani, és a kabinet célja változatlanul az, hogy a vidéki gazdálkodók 80 százalékát családi vállalkozások alkossák.     

Rétvári Bence rámutatott: a kommunista diktatúra 1948-tól a hatalom igazsága nevében cselekedett, az ekkoriban ideológiai alapon elítélt, megbélyegzett emberek 1956-os kiszabadítása, rehabilitációja azonban megmutatta az igazság hatalmát. Ezért fontos a kommunista bűnökkel való szembenézés, a felelősök felkutatása, megnevezése.     

Nagy Varga Vera néprajzkutató, a konferencia szervezője köszöntőjében Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének levelét idézve arról beszélt: június 29. 2012 óta nemcsak Péter-Pál napja, az aratás kezdetének szimbóluma, de a kuláküldözés emléknapja is. A miniszter szerint a kuláküldözés a magyar történelem egyik legalattomosabb gaztette. Elkövetői ártatlan embereket démonizáltak hamis, hazug módon, a magyar társadalom alapját roppantották meg. Becsületes, tisztességesen dolgozó embereket és ezzel családokat, generációkat tettek tönkre, ejtettek rajtuk gyógyíthatatlan sebeket. Bárhogy szeretnénk is, e történéseket nem lehet semmissé tenni. Kötelességünk rávilágítani a múlt bűneire és megismerni, megismertetni annak minden fontos részletét. Egyszersmind garantálnunk kell, soha nem történhet még egyszer ilyen Magyarországon – idézett a miniszter leveléből a szervező.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!