Ezt tudják a szocialisták

Tegnap kiderült, hogy nem tudjuk, milyen feltételekkel írja majd alá a kormány a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Kiderült még az is, komoly megszorításokra készül a kabinet, ezt pedig nem a valutaalap megrendelésére teszi. Mindez fájni fog, mert rég nem látott nehéz helyzetbe hozza majd a magyar családokat, és általában Magyarországot – mutatott rá a Fidesz frakcióvezetője mai sajtótájékoztatóján.

Navracsics Tibor utalt arra, hogy nem túl hízelgő az a kategória sem, amibe a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötendő szerződés miatt kerültünk: rajtunk kívül még Pakisztán, Ukrajna, Fehéroroszország folytat tárgyalásokat a szervezettel segély felvételéről. A politikus emlékeztetett arra, hogy tíz évvel ezelőtt a kormányzati politika egyik nagy sikerének könyvelhette el, hogy kitörtünk a fejlődő országok kategóriájából, akik folyton a valutaalap segélyére vannak rászorulva. Sőt, magunk meg tudtuk oldani a saját átalakítási törekvéseinket, egyre kevesebb hitelt kellett felvennünk a gazdasági növekedés következtében. Most oda jutottunk, ahol tíz évvel ezelőtt voltunk: ismét a valutaalaphoz kell kölcsönért folyamodnunk – jegyezte meg a frakcióvezető, hozzátéve, hogy az IMF kormányzati, politikai, államháztartási feltételeket nem is szabott a hitel folyósításához.

A miniszterelnök ismét hazudott, hiszen májusban a „mini gyűlöletkampányuk” során többször tett ígéretet a nyugdíjasoknak arra vonatkozóan, hogyan őrzik majd meg a nyugdíjakat, illetve garantálják a 13. havi nyugdíjat, de még október 17-én is, a Napkeltében is azt mondta: „meg fogjuk őrizni a 13. havi nyugdíjat”. Tegnap délután azonban, az ötpárti tárgyaláson kijelentette: ezeket a feltételeket nem az IMF diktálja. Vagyis a most megalkotott megszorító csomag a kormány és Gyurcsány Ferenc saját elhatározásából születik meg.

Kik a kárvallottjai mindennek? „körülbelül 1 millió nyugdíjas, akik elesnek a 13. havi nyugdíjtól. Körülbelül 700 ezer orvos, tanár, ápoló, szociálismunkás, és további közel 100 ezer vasutas, postás, útfenntartó, villamosenergiai dolgozó, akik nemcsak, hogy nem kapják meg a 13. havi nyugdíjukat, hanem valószínűleg nominálisan is be lesz fagyasztva a fizetésük” – ismertette Navracsics, és hozzátette: ez összesen megközelítőleg 2 millió ember.

Rámutatott: Magyarország amúgy is nagyon nehéz szociális helyzetben van, a hivatalos statisztikai adatok szerint 3 millióan élnek a szegénységi küszöb alatt, 1-1,5 milliónak pedig folyamatosan küzdenie kell az elszegényedés ellen.

A helyzet pedig most csak romlani fog. Ez a kétmillió ember különösen veszélyeztetett lesz, hiszen tovább fognak csökkenni a reáljövedelmek és a reálnyugdíjak is egy olyan helyzetben, amikor a népesség fele a szegénységi küszöb alatt, vagy annak környékén él. Ez lenne a kiút a válságból? - tette fel a kérdést Navracsics Tibor, és külföldi, európai példákon keresztül mutatta be, milyen kiutak léteznek. „Mások konjunktúra-csomagot állítanak össze, mi pedig szembemegyünk Európával” – fogalmazott.

Navracsics Tibor rámutatott: miközben Európa adót csökkent és gazdasági növekedést élénkít, Magyarország továbbra is megy az elszegényedés, a megszorítások és a gazdasági recesszió irányába. Ezt tudják a szocialisták – mutatott rá Navracsics, hozzáfűzve: ezt tették az elmúlt hat évben is, ennyit várhatunk tőlük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!