Főhajtás a magyar haditengerészek emléke előtt

Rubovszky György és Vejkey Imre, a Magyar Országgyűlés Kereszténydemokrata Néppárti Frakciójának helyettes vezetői és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a horvátországi Pulában kedden megkoszorúzták a magyar haditengerészet emlékművét. A magyar hősök sírjait a Pulában elő honfitársaink napjainkban is látogatják, haditengerészeink áldozatvállalására márványtábla is emlékezteti az utókort.

Rubovszky György és Vejkey Imre, a Magyar Országgyűlés Kereszténydemokrata Néppárti Frakciójának helyettes vezetői és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke a horvátországi Pulában kedden megkoszorúzták a magyar haditengerészet emlékművét.

Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes emlékező beszédében felidézte, hogy száz esztendővel ezelőtt az első világháborúban, 1916 januárjában a Budapest hadihajó a Cattarói-öbölben támogatta a hadsereg szárazföldi hadmozdulatait. A politikus felidézte, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia rendelkezett a világ hetedik legnagyobb és legkorszerűbb flottájával, kötelékében több mint húszezer magyar nemzetiségű szolgált. A haditengerészet legénységének több mint húsz százaléka magyar volt, az Adriai tengeren folytatott heves ütközetekben sok egykori honfitársunk halt hősi halált.

A KDNP országgyűlési képviselői és a delegáció tagjai főhajtás mellett koszorút helyeztek el a magyar haditengerészet pulai emlékművénél.

A magyar hősök sírjait a Pulában elő honfitársaink napjainkban is látogatják, haditengerészeink áldozatvállalására márványtábla is emlékezteti az utókort. Az Adriai tenger partja közelében fekvő temető Európában az egyik legnagyobb sírkert, 150.000 hősi halott végső nyughelye. Itt nyugszanak a Szent István csatahajó tengerészei is.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!