Ha tisztán akarjuk látni, honnan és miféle veszedelmek fenyegetik társadalmunkat, továbbra sem lehet elhanyagolni a jó öreg Élet és irodalom véleményformálóit. Ők tudják, kitől kell félni.
„Vajon melyik lesz az a kormányzati intézkedés, amelyik kiveri a biztosítékot? – teszi fel a kérdést a cikkíró –. Mert eddig nagy visszhangja nem volt semmilyen intézkedésnek, döntésnek, átalakításnak, törvénynek, bejelentésnek, javaslatnak. Persze voltak megmozdulások, tüntetések, de összehangolt, komoly demonstrációra eddig nem került sor – olvashatjuk az ÉS november 1-i számában.
Ugyanott, néhány oldallal arrébb Vásárhelyi Mária ünnepli a sikeres Milla-tüntetést: „211. október 23-án, délután 3 órakor a húsz éves magyar demokrácia történetének legnagyobb civil megmozdulására került sor, amely méreteiben csak a Charta kilencvenek évek elején rendezett tüntetéséhez hasonlítható.”
Vajon hol volt Vásárhelyi Mária a két időpont között, hogy nem hallott százezres civil megmozdulásokról, mint például Lányi Andráséké a családok védelmében? Nem beszélve a fasiszta csőcselék 26-os megmozdulásairól 2006. szeptember 17-én és az azt követő napokban, két héten át, naponta. A fasiszta csőcselék persze nem civilekből áll, hanem pártkatonákból? Vásárhelyi százezresnek becsülte a Millást, amelyet az irántuk felettébb jóindulatú nyugati média is csak néhány tízezresnek nevezett, jelenlétükre a szerző büszkén hivatkozik.
Most akkor kinek van igaza? Közönyösök, a civilek, vagy lelkes civilek, húsz éve nem látott tömegekben?
A „Közönyösök” – a cikk írója szerint – három csoportra oszthatók. Vannak, akiknek nincs félnivalójuk, féltenivalójuk, mert nyeregben vannak. A köztes csoport abban bizakodik, hogy majdcsak megússza a vészkorszakot. Végül a harmadik csoport pedig fél, a lapításban bízik, ha nem húznak ujjat a hatalommal. Aztán majd ereje fogytán a hatalom kezd félni és akkor majd minden jóra fordul. Ha majd azok félnek, akik most nem félnek. Mi magyarok már csak ilyenek vagyunk, hol ez fél, hol az fél. Ez a félelem birodalma, így lehet rosszul élni.
Hogy van mitől félni, arra nézve Vásárhelyi Mária ad némi eligazítást: „… kevés kétségünk lehet arról, hogy az új választójogi törvénnyel szemben az egyetlen kormánypárti elvárás, akár a tényleges politikai erőviszonyok semmibevétele árán is, hogy a lehető legkedvezőbb eredményt hozza a Fidesz számára… biztosak lehetünk abban, hogy a 2012-ben elfogadott választójogi törvény az elkövetkező két évben számos módosításon megy át… akár a választások előtt egy hónappal is át fogja írni gátlástalanul a kormánypárti többség… ha győzni akar”.
De még ha csodával határos módon változtatás nélkül maradna fenn az új választójogi törvény, akkor sem lesz rendben semmi. Mert hogy „A képviseleti demokrácia kielégítő működésének legfontosabb előfeltétele a jól tájékozott állampolgári közösség, amely hozzájuthat mindazokhoz az információkhoz, amelyek birtokában felelős döntést tud hozni… ennek elsőrendű és elengedhetetlen minimuma a független és szabad sajtó… a jelenlegi tendenciákat extrepolálva biztosak lehetünk abban, hogy az elkövetkező időszakban nyilvánosság tovább torzul. Helyben vagyunk, nincs sajtószabadság.
Hogy a Fidesz megbütyköli-e majd az új választási törvényt is? Minek tenné? A saját szempontjából ezen már csak ronthatna. A választási végeredményt az egyéni kerületek eredményei dönthetik el. Ha az ellenzék olyan rettentően erős lesz, hogy „földrengésszerű választási vereség” éri a Fideszt, amint Vásárhelyi szeretné, ahhoz nem kell más, mint hogy az egyéni kerületek többségében le kell győzni a jelenlegi kormányt. Ki és hogyan akadályozhatja meg abban az ellenzéket bármilyen módon, hogy a nagy többség ne nyerje meg az egyéni kerületeket? Olyan választási törvényt még senki sem tudott kitalálni. Ha mégsem működik ez, akkor nem a törvény a rossz, hanem a hatalmi erőszak győz. Ahhoz a diktatúrához pedig nem kell törvényt. Sőt!
Vásárhelyi Mária tehát idejében „extrapolálja”, hogy ha 2014-ben történetesen mégis a Fidesz győzne, a Milla milliósra tervezett közvélemény-fordító szervezkedése ellenére is, akkor annak oka csakis a Fidesz által megbuherált választási törvény és gleichschachtolt magyar közmédia együttes erőfeszítése lesz, szemben a demokráciát és a „köztársaságot megvédő” sokmillió civillel, akik félelmükben inkább a hátukkal szavaznak, vagyis közönyösek, mint teszik jelenleg is, amikor a nemszavazók száma meghaladja az abszolút többséget, ezzel esetleg lehetetlenné téve, hogy érvényes választást lehessen tartani.
Ha még ehhez hozzávesszük a „Közönyösök” szerzőjének azt a látomását, hogy „most már több tízezer diplomást fenyeget annak réme, hogy csak egy havas tél juttatja őket munkához, úgy, mint nagyapáikat a Horthy-korszakban… több tízezer nyugdíjast fenyeget annak réme, hogy csak egy havas tél juttatja őket közmunkához… több tízezer vállalkozót fenyeget annak réme, hogy megszűnik az eva…”
Mit lehet az ilyen ostobaságokra mondani? Hogy legalább lesz, aki havat lapátol? Múlt télen a pesti Ferenciek terén, átlagos hóesés után napokig nem lehetett a buszmegállóban lábtörés veszélye nélkül fel-leszállni, mert nem volt, aki eltakarítsa a havat. Borsodi falvakat napokra zárt el egy kis hóesés. Most legalább a nyugdíjas rendőrtábornokok, evás központi fűtésszerelők egy kis munkához jutnak. Ja igen, a Filozófiai Intézet néhány filozófiaprofesszor tagja is reménykedhetik, hogy jó nagy havak esnek, lesz szerződéses munkájuk.
