Felháborító a családi pótlékok visszatartása

Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP frakciószövetség Népjóléti kabinetjének vezetője szerint megdöbbentő kormányzati magatartásra vall a családi pótlékok visszatartása, ha pedig a késlekedést nem a hanyagság okozta, akkor a helyzet nemhogy katasztrofális, de egyenesen ijesztő. A politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a családi pótlékok havi 30 milliárd forintos összege a költségvetés nagyságrendjét illetően elenyésző összeg, súlyos válságra figyelmeztet, ha a Magyar Államkincstárban annyi pénz sincs, hogy az alanyi jogon járó támogatást időben átutalják. Ez arra utal, hogy a katasztrofális kormányzati tevékenység miatt az ország gazdasági helyzete válságos.

A kereszténydemokrata politikus elmondta, hogy korábban rendszerint az adott hónapban 2-án vagy 3-án érkezett meg a családi pótlék a családokhoz, ám ebben a hónapban hiába várták a pénz érkezését, a Magyar Államkincstár késedelmes utalása miatt sokan még ma sem jutottak hozzá járandóságukhoz.

Soltész Miklós a kormányzat magatartását érzéketlennek, és felháborítónak tartja, hiszen a kormány tisztában van azzal, hogy a gyermeket nevelő családok túlnyomó többsége napról-napra él, és azzal, ha a családi pótlékot visszatartja, több százezer embert hoz lehetetlen helyzetbe.

A kereszténydemokrata képviselő nevetségesnek nevezte, hogy a kormány a július elsejei köztisztviselői nappal próbálja indokolni a kifizetések csúszását, elfedve a késedelem tényleges okát. Mint mondta, július elseje 1997-óta a köztisztviselők számára munkaszüneti nap, nem június 30-án találták ki, ezért finoman szólva átlátszó ez a magyarázat. Kijelentette, a pénzügyminiszterhez fordul írásbeli kérdéssel, hogy adjon választ a késedelmes kifizetés valódi okára, indokolja meg miért kellett várnia a családoknak, s arra is egyenes választ vár, hogy milyen állapotban van a költségvetés, ha már 30 milliárd forint kifizetése is gondot okoz.

A kormány ahelyett, hogy a családok gondjait enyhítené, álproblémákkal tereli el a valós gondokról a figyelmet – utalt a politikus a Fidesz és a KDNP áfacsökkentési javaslata köré felépített kormányzati offenzívára, és kijelentette a kormány szándékosan félremagyarázza a növekvő energia-, és élelmiszerárak megfékezésére szolgáló ellenzéki javaslatot, és a megoldások keresése helyett nyugdíj-, és családi pótlék elvonással riogatja az embereket.

Soltész Miklós elérkezettnek látja az időt, hogy az ország vezetői eltűnődjenek azon képesek-e megbirkózni a kormányzásból eredő feladatokkal. Ha nem, akkor át kellene adniuk a kormányrudat, mert csak még nagyobb bajt okoznak az országban, mint amit eddig okoztak – mondta végezetül a politikus.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!