Félmilliárd forintot nyert Tata az Angolpark felújítására

A Tatai Városkapu Zrt. által benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően újabb fejlesztés valósul meg Tatán. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember 9-i döntése alapján 554 millió forintot ítélt meg az Angolpark rehabilitációjára. A nagyszabású beruházás során felújítják a Szabadtéri Színpadot, az Angolparkban található Eszterházy család tulajdonába tartozó Kiskastélyt és a Jenő Malmot – jelentette be a mai napon Michl József, a város polgármestere, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség tatai szervezetének alapítója.

A beruházás során felújítják az Angolparkban található Esterházy-család tulajdonába tartozott Kiskastélyt, a Jenő malmot és a szabadtéri színpadot. A munkálatokhoz a város 83 millió forinttal járul hozzá – adta hírül a polgármester.

A malomban interaktív kiállítást rendeznek be, ahol az érdeklődők a tatai malmokat tekinthetik meg makettek formájában. Az Angolpark felújításával vonzó célponttá válhatnak Tata nevezetességei, a szabadtéri színpad a tervek szerint a helyiek és a városba látogatók színvonalas szórakoztatásáról igényes nyári programokkal gondoskodik.
   
A tatai Angolparkot 1787-ben hozta létre az Esterházy család. Az ország legnagyobb épített parkjainak egyike. Tavaly NFT-s támogatással felújították a park látogatói központját, a pálmaházat. A korhű formában helyreállított épületben kávéházat, egy csaknem 200 főt befogadó nagytermet és összesen 150 ember elhelyezésére alkalmas szekciótermeket alakítottak ki. A létesítmény alkalmas konferenciák, fogadások, kamaraszínházi előadások, zenei esték megtartására.

A Városkapu Zrt. által készített pályázatokon - új óvoda kialakítására és az Angolpark rehabilitációjára – a város az elmúlt egy hónapban 704 millió forint összeget nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázaton. Ezeket a pénzeket Tata városa a saját maga által megtervezett célokra használhatja fel. Az utóbbi évtizedekben ennyi pénz nem érkezett a településre, nem tudott az önkormányzat ennyi szabad forrást mozgósítani a város fejlődéséhez – mondta Michl József polgármester.

Az Angolpark rehabilitációjára elnyert 554 millió forinttal ismét közelebb került a tatai önkormányzat a Magyary-tervben megfogalmazott céljai megvalósításához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!