Felszabadítani az ország energiáit

„Magyarország nem gyáva, nem hiteltelen, nem cinikus. Ha annak látszik, az az elől álló vezetői miatt van, mert ők ilyenek. Magyarország be fogja bizonyítani, hogy nem azonos egy rosszkedvű és megbukott részvénytársasággal” – jelentette ki Orbán Viktor a Budai Várban tartott ünnepi megemlékezésen tízezres tömeg előtt.

Orbán Viktor beszéde elején arról szólt, hogy örökké tartó, soha nyugvópontra nem jutó vita, mi mozgatja valójában a történelmet, mi áll a történelem fordulópontjainak, válságainak, velőt rázó pillanatainak hátterében. Az igen különböző, egymással szöges ellentétben álló magyarázatoknak van egy közös vonása: mindegyikből ugyanaz hiányzik. Az ember. Az ember, akin a nemzeti és nemzetközi szocialista hatalom is átnézett, akit megvetett, akinek mindig arcába hazudott, akit jelentéktelen porszemként söpört félre. Az ember, akivel kénye-kedve szerint bánt, vagonba terelte, kitelepítette, javaiból kiforgatta, ha neki úgy tetszett. Mint mondta, 1956 sem érthető meg az ember, az egyéni sorsok, a személyes döntések és sorsfordító elhatározások nélkül. 1956-ban az igazság képes volt erőt venni az apátián, és áttörte a diktatúra vasbetonfalait. A lélek ereje söpörte el a kommunizmus hazugságra épített világát, és írta felül a világhatalmak – akkor megrendíthetetlennek hitt – paktumait. „1956 október 23-án kiderült, hogy éppen a kommunizmus legnagyobb és legambiciózusabb célkitűzése vallott kudarcot: az ember átalakítása. 1956 októberében Budapesten kiderült, hogy nem létezik a kommunista embertípus, a hitét, a családját, és a nemzetét levetkező, a gyökereitől megszabaduló, világproletárrá váló Homo Sovieticus” – jelentette ki a Orbán Viktor.
 
Sok történetet és embert ismerünk a magyar történelemből, akik fittyet hánytak az önfelmentésre csábító magyarázatoknak, és megmaradtak az emberi becsület ősi törvénye mellett. Így érthető, miért érezzük úgy, hogy magától értetődő a történelmet Rákóczi csiszolt stílusán keresztül, Széchenyi kalapja alól, és Nagy Imre híressé vált szemüvege mögül figyelni. „Ezért különösen fájdalmas arra gondolni, hogy hiába áll ott a szobra a Vértanúk terén, hiába koszorúzzák meg a sírját a temetőben, bizony könnygázzal és viperákkal térítenék észhez ott a Kossuth tér környékén, ha rossz helyre tévedne rossz időben. És mindig ugyanazok határozzák meg, mikor van rossz pillanat, mikor állunk rossz helyen, mikor vannak rossz gondolatok a fejünkben, vagyis mikor vagyunk hajlamosak gondolatbűnt elkövetni. És a végén még hálás is lehet a megvert és megalázott adófizető, hogy nem Recsken kötött ki”– mutatott rá a Fidesz elnöke.
 
„Mi ünnepelni jöttünk ma ide. Ünnepelni azt, hogy magyarok vagyunk, magyarok lehetünk, egy olyan nemzet fiai, amelyik nagy győzelmekre és világraszóló tettekre képes” – hangsúlyozta a szónok. Mint mondta, egy olyan nemzet fiai lehetünk, amelynek nagyjai időről időre képesek kitépni magukat az éppen fennálló rend érdekhálóiból, a korszellem divatjainak uszályaiból, és képesek visszatérni a legszebb ősi emberi erényekhez. A becsülethez a bátorsághoz a hűséghez és a hazaszeretethez.
 
Orbán Viktor hangsúlyozta: minden mai nyomorúságunk ellenére mi is győztes nemzedék vagyunk, hiszen mi is legyőztük a zsarnokságot, hazaküldtük a megszállókat és a saját kezünkbe vettük a saját sorsunkat. „Ez akkor is így van, ha időnként a magyarok rosszabbik énje kerekedik felül, s tort ül a tisztességes, hűséges, munkájukat becsülettel végző magyarok felett. Ültek már efféle ingyenélő, szélhámos kalandorok máskor is a mi nyakunkba, de a végén csak leráztuk őket, és a porban kötöttek ki” – emlékeztetett.
 
A Fidesz elnöke a jelenleg is tartó súlyos gazdasági válságról szólva kijelentette: a válság oka az emberi gyarlóság, a pénzéhség és a mértéktelenség. Az juttatta ide az országot – folytatta –, hogy bizonyos emberek loptak, csaltak, hazudtak és adatokat hamisítottak, ezért vissza kell térni az őszinteség és a törvénytartás ösvényére.
 
Magyarország ma egy legyengített ország, azonban nem mindig volt ez így. Voltunk sikeresek és élenjárók, ma azonban nyakig eladósított és lesajnált ország vagyunk, ám nem az emberek tehetnek erről. Nem az ország, hanem a hatalom beteg. Az ország hatalmon lévő politikusai sodorták bajba az országot - jelentette ki Orbán Viktor, kiemelve: Magyarországot két komoly veszély fenyegeti. A Fidesz elnöke a részletekről szólva elmondta, a fizetésünk elértéktelenedhet, és kétszázötvenezer ember veszítheti el munkáját. „Ez a kormány képtelen a válság elhárítására” – szögezte le Orbán Viktor, hozzáfűzve: nemcsak bizalmi, de vezetési válság is van Magyarországon. Ezt a válságot le kell győzni, és ehhez új politikára és új gazdaságra van szükség. Ebben a küzdelemben nem hirdetnek döntetlent. Mint folytatta, az új kormánynak az az elsődleges feladata, hogy felszabadítsa az ország energiáit.
 
„Az '56-os magyarok titka az volt, hogy kiengedték a szellemet a palackból. Nekünk sincs más dolgunk, újra ezt kell tennünk: ki kell engednünk a palackból a magyar szabadság szellemét, és akkor Magyarország újra bizonyítani fogja, hogy többre képes, és ezért a mainál jobb sorsot is érdemel” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!