Felújítják a tatai városközpontot

Megkezdődött Tata központjának felújítása, a Kossuth téren és környékén két rendezvényhelyszínt, új parkot, valamint vállalkozók bevonásával kávézót hoznak létre – mondta Michl József, a város kereszténydemokrata polgármestere kedden újságíróknak a kivitelezési szerződés aláírása után. Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatóhelyettese elmondta, a megelőző feltárásokon megtalálták a középkorban emelt, 24 méter hosszú Szent Balázs-templom alapjait.

Michl József tájékoztatása szerint a három és fél hónap alatt elkészülő beruházásra 827 millió forintot számolhat el az önkormányzat, ebből 679 millió forint uniós támogatásból érkezik.

A tér városháza előtti oldalán, a parkolók helyén kisebb rendezvényteret alakítanak ki, amely egy parkosított területen folytatódik, majd a Szent Kereszt-plébániatemplom előtt egy nagyobb, kör alakú, díszburkolattal ellátott területet létesítenek, szintén rendezvényeknek. A téren a városi hagyományoknak megfelelően ivókutat emelnek.

Az önkormányzati beruházáshoz kapcsolódva egy Tatán szállodát üzemeltető vállalkozó kávézót és cukrászdát létesít az egyik műemléképületben. Korhű formában nyitják újra a tér újságos pavilonját, valamint az egyik házban egy gyűjtő kályhakiállítást rendez be. A projekt során felújítják a téren található Mária Immaculata-szobrot.

Schmidtmayer Richárd, a Kuny Domokos Múzeum igazgatóhelyettese elmondta, a megelőző feltárásokon megtalálták a középkorban emelt, 24 méter hosszú Szent Balázs-templom alapjait. Az épület köré nem temetkeztek, csak kápolnának használták. A templomot 1778-ban elbontották, majd a szomszédságában felépült a most is álló Szent Kereszt-plébániatemplom.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!