Ferenc pápa áldását küldte az esztergomi hittani konferenciára

Az európai püspöki konferenciák hittani bizottsági elnökei keddtől háromnapos konferenciát tartanak Esztergomban. Ferenc pápa üzenetben köszöntötte a találkozó résztvevőit. A rendezvény házigazdája Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke. A konferencia célja, hogy „értékelje a helyi püspöki konferenciák felelős szerepét a hit egységének és teljességének megőrzésében és a fiataloknak történő továbbadásában".

A katolikus egyházfő az üzenetben, amelynek szövegét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) juttatta el az MTI-hez, köszönetet mondott Gerhard L. Müller bíborosnak, az Apostoli Szentszék Hittani Kongregációja prefektusának a kezdeményezésért, amelynek célja, hogy „értékelje a helyi püspöki konferenciák, ezen belül is a hittani bizottságok felelős szerepét a hit egységének és teljességének megőrzésében és a fiataloknak történő továbbadásában".

Ferenc pápa kitért arra: ahogyan az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdításban fogalmazott, „a püspöki konferenciák sokféle és termékeny módon járulhatnak hozzá, hogy a kollegialitás kézzelfoghatóan is megvalósuljon".

„Kívánom, hogy találkozótok járuljon hozzá egyes, az európai kontinensen ma jelentkező doktrinális és pasztorális nehézségek kollegiális megtárgyalásához, hogy ebből a hívekben új missziós lendület születhessen, valamint az élet transzcendens dimenziója iránti nyitottság, amely nélkül Európa elveszítheti 'humanista lelkületét', amelyet pedig szeret és védelmez" – tette hozzá a katolikus egyházfő, áldását küldve a résztvevőkre.

A Hittani Kongregáció boldog VI. Pál pápa megbízásából 1967-ben kérte a püspöki konferenciáktól, hogy hozzanak létre saját tagjaik közül hittani bizottságot, amely segítő szervezetként támogatja a püspöki konferenciákat és az egyes püspököket hittani kérdésekben.

Tizenöt évvel később született döntés arról, hogy az említett bizottságok elnökeivel földrészenként rendszeres találkozókat szervezzenek. Az első találkozót – Joseph Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa vezetésével – Kolumbiában, Bogotában tartották, 1984-ben.

Az esztergomi konferencia helyszíne a Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ, amelyet az esztergomi várhegy oldalában, a bazilika lábánál fekvő egykori Nagyszeminárium épületében alakítottak ki. Az épületben működik az Esztergomi Hittudományi Főiskola és annak könyvtára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!