Ferenc pápa diplomatákat fogadott

A Szentszéknél akkreditált diplomáciai testület tagjait fogadta Ferenc pápa, aki beszédében a szegénység elleni küzdelem jelentőségét hangsúlyozta. A világban „még oly sok szegény” segítését nevezte szolgálata céljának Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált 180 ország diplomáciai képviselőit fogadva. „Veletek átölelem a világot!” – szólt a diplomatákhoz. A pápa elmondta, azért választotta a Ferenc nevet, mivel Assisi Szent Ferenc Itálián és Európán kívül is ismert a „keresztény vallást nem gyakorlók között is”.

 

Szent Ferenc ezenkívül a szegények iránti szeretet jelképe, és szegénység ma „a gazdagnak tartott országokban is van, ahol a lelki szegénység is nagy” – hangoztatta az egyházfő. Szent Ferenc érdemének nevezte a béke építését is, amelyet „a vallások közötti párbeszéd is segíthet”.

A pápa azon reményét fejezte ki, hogy a diplomácia képes „hidat építeni” emberek és nemzetek között. Hangsúlyozta, hogy neki a kettős olasz-argentin származása is segítséget nyújt a hídépítésben.

Az egyházfő köszönetet mondott azoknak az országoknak, amelyek nincsenek ugyan diplomáciai viszonyban a Vatikánnal, mégis képviseltették magukat a keddi beiktatási szertartáson, vagy írásban üdvözölték őt. „Remélem, hogy mindenkivel sikerül diplomáciai kapcsolatot létesíten” – mondta a pápa, aki a nemzetközi diplomácia feladatai között nevezte meg a környezet védelmét is. „Meg kell tanulnunk szeretni Földünket, e nélkül nehézzé válik az utunk” – fogalmazott.

A találkozón az egyházfő egyenként köszöntötte a diplomatákat, közöttük Győriványi Gábor magyar nagykövetet. „Azt kérte, hogy a magyarok is imádkozzanak pápasága sikeréért!” – számolt be a fogadásról Győriványi az MTI-nek.

A szentszéki nagykövet elmondta: rövid beszélgetésük során felhívta a pápa figyelmét arra, hogy az Európai Unió szegény régióit elsősorban a volt kommunista országok alkotják. Magyarországon az egyház segít a szegényeken, és a kormány is az összes „lehetséges eszközzel támogatja a szegénység elleni küzdelmet és a karitatív munkát” – hangsúlyozta Győriványi.

Az olasz sajtó kiemelte, hogy Ferenc pápa volt az első, aki olasz nyelven és alig tízperces beszédet tartott, elődeivel szemben, akik hosszan és mindig franciául szóltak a diplomatákhoz. Ferenc pápa trónus helyett egy egyszerű széken ült. A péntek reggel a Szent Márta-házban tartott misére a pápa meghívta a vatikáni szálláshely körül dolgozó kertészeket és köztisztasági munkásokat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!