Ferenc pápa Erdő Pétert nevezte ki a rendkívüli püspöki szinódus főrelátorának

Ferenc pápa Erdő Péter bíborost, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) elnökét nevezte ki a jövő októberre meghirdetett püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlése főrelátorává – jelentette be a Vatikán. A pápa a szinódus különleges titkárának Bruno Forte teológust, az olaszországi Chieti-Vasto érsekét nevezte ki. A szinódus munkáját előkészítő főrelátori kinevezés „elsősorban rengeteg munkát jelent – mondta el Erdő péter.

 

„A beérkező előkészítő anyagokból össze kell állítani egy okmányt, amelynek az ismertetésével kezdődnek a szinódus megbeszélései. Ez alapként szolgál majd a szinódusi hozzászólásokhoz” – mondta el Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek a Vatikáni Rádió magyar adásának hétfőn adott interjúban. Hangsúlyozta, hogy az egyházon belüli jelenlegi „átalakulás időszakában” a rendkívüli szinódus előkészítése más lesz a múltban megszokotthoz képest.

Annál is inkább, mivel kevesebb mint egy év alatt kell a családról szóló és ezért jelentős „kihívásnak” számító találkozót előkészíteni. Erdő Péter elmondta, hogy a munka azonnal megkezdődik: a szinódus témáit tartalmazó dokumentumokat a püspöki konferenciák napokon belül megkapják.

Ferenc pápa október 8-án jelentette be, hogy összehívja a püspöki szinódus III. rendkívüli közgyűlését 2014. október 5. és 19. között A családpasztoráció kihívásai az evangelizáció összefüggésében címmel. A püspöki tanácskozás a családdal kapcsolatos összes lelkipásztori témát érintheti, közöttük az elvált és újraházasodott hívők kérdését is.

Rendkívüli szinódust tartottak 1969-ben az egyházmegyékről, 1985-ben pedig a II. Vatikáni Zsinat huszadik évfordulóján. A rendes szinódussal szemben a rendkívülinek nevezett szinódus „gyors döntéseket” hoz.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!