Ferenc pápa fogadta a libanoni elnököt

Többek között a szíriai helyzetről folytatott eszmecserét Ferenc pápa és  Michel Szulejman libanoni elnök pénteken a Vatikánban. Az egyházfő a pápai dolgozószobában fogadta a libanoni elnököt, akivel elsősorban a szíriai konfliktusról tanácskozott és ennek hatásáról Libanonra, főleg ami az itt élő keresztény közösséget illeti. A négyszemközti megbeszélés témáiról vatikáni diplomáciai források számoltak be az újságíróknak.

 

Szulejman egy 19. századi Szűz Mária ikont adott ajándékba Ferenc pápának. 

A libanoni elnök Tarcisio Bertone szentszéki államtitkárral is találkozott.

A közel-keleti térségben Libanonban él  a legnépesebb keresztény közösség. A több mint négy millió libanoninak közel negyven százaléka keresztény. Ezért  kiemelt szerepet tölt be a Vatikán számára. Ezt hangsúlyozta XVI. Benedek tavaly szeptemberi libanoni látogatása során is.

Libanoni keresztény fiatalok írták az idei húsvéti meditációk szövegét is, melyek Nagypéntek este a római Colosseumnál tartott keresztút állomásain hangzottak el. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!