Ferenc pápa a hajléktalanságról: Család és otthon együtt jár!

A hajléktalanság problémájának megoldását sürgette vasárnapi Úrangyala-imádságában Ferenc pápa. A pápai palota egyik ablakából a Szent Péter téren összegyűlt hívek tízezreihez intézve szavait a katolikus egyházfő felszólította a hatóságokat és a népjóléti szervezeteket, tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy minden családnak legyen saját otthona.

„Oly sok család van fedél nélkül, részint mert sosem volt nekik, részint mert a legkülönbözőbb okokból elvesztették. Márpedig család és otthon együtt jár! Nagyon nehéz úgy boldogulni egy családdal, hogy nincs hol lakni” – hangoztatta a pápa.

Ferenc az előre megírt beszédétől eltérve foglalkozott a lakhatás gondjával, miután a téren összegyűlt tömegben meglátta a gazdasági megszorítások ellen tiltakozó Forconi (Vasvillák) mozgalom egy molinókkal tüntető csoportját. Az egyházfő fel is olvasta az egyik transzparens szövegét: „A szegények nem várhatnak”, megjegyezve, hogy „ez szép”. Minderre a hívek tömege többször is tapssal reagált. Ehhez kapcsolódva kezdett beszélni a fedélnélküliség problémájáról.

A tüntetőket a pápa arra kérte, hogy ne erőszak, hanem párbeszéd útján igyekezzenek érvényt szerezni követeléseiknek. (A „vasvillások” kormányellenes megmozdulásai több alkalommal is erőszakba torkolltak Olaszországban.) A mozgalom jelen lévő tagjai hitetlenkedve, de túláradó örömmel fogadták, hogy a pápa megszólította őket. „Ő a mi pápánk, a szegények pápája!” – lelkendeztek az ANSA olasz hírügynökség tudósítása szerint.

Zárásként a pápa „a remény, az igazságosság és a testvériség karácsonyát” kívánta a katolikus híveknek, hangsúlyozva az „igazságosság” szót, amelyet utólag illesztett bele az előre megírt beszédbe.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!