Ferenc pápa megtöltötte az olasz templomokat

Ferenc pápa egy hónappal ezelőtti megválasztása óta nőtt az olaszországi templomokba járók száma és többen gyónnak – derült ki a Cesnur (cesnur.org) vallás- és társadalomkutató központ által közölt felmérésből. A torinói székhelyű intézet által megkérdezett olasz papok 53 százaléka válaszolta azt, hogy a hívők száma megemelkedett az új egyházfő március 13-i megválasztása óta, és nőtt a gyóntatóhoz fordulók aránya is. 

A papok 48 százaléka egyenesen „jelentős”, 25 százalékosnál nagyobb létszámemelkedésről számolt be. A papok elmondták, hogy a templomba való visszatérésüket magyarázva a hívők Ferenc pápára hivatkoznak, hangsúlyozva, hogy az új egyházfő szavai, gesztusai győzték meg őket.

A Cesnur „Ferenc-effektusnak” nevezte el az új egyházfővel kapcsolatba hozható jelenséget. A kutatóközpontot vezető Massimo Introvigne a sajtónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a „hit felébredéséhez” hozzájárult XVI. Benedek döntése is, mivel a német pápa lemondása szintén „mélyen megérintette az olaszokat”.

A Cesnur tavalyi felmérése szerint az olaszok 70,8 százaléka „távol érzi magát az egyháztól”, és templomba csak esküvők vagy temetés alkalmából jár.    

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!