A fiatalok ötletei is kellenek a nemzetpolitika ügyének szolgálatához

Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházügyért felelős államtitkára szerint a szolidaritás felkeltésén túl az anyagi lehetőségek feszegetése is nagyon fontos ahhoz, hogy Magyarországról a lehető legtöbb segítség érkezzen a határon túl élő magyarokhoz, civil szervezeteikhez. Míg ezt az előző kabinet problémaként kezelte, addig a mostani kormány feladatának tekinti – jelentette ki  a 25. Kárpát-medencei Főiskolás Táborban Szentendrén.

Az államtitkár előadásában kijelentette: közös feladat a nemzetpolitika tartalommal való megtöltése, hiszen nem lehet mindent egy budapesti irodában kitalálni. A Rákóczi Szövetség szentendrei táborába érkezett határon túli fiatalok, illetve lakóhelyi közösségeik ötletei is kellenek ahhoz, hogy meg lehessen határozni, hogyan lehet a nemzetpolitika ügyét a legjobban szolgálni – hangsúlyozta Hölvényi György, egyúttal a hallgatóság türelmét kérte a megvalósulás tekintetében. A kormány – ezen belül saját államtitkársága – erőfeszítéseit ismertetve példaként említette a határon túli civileknek, valamint az egyházi intézményeknek nyújtott összesen mintegy egymilliárd forintnyi pályázati támogatást. Azt mondta, nem is mindig a pénz, olykor a hozzáállás a legfontosabb. A határon túli folyamatos változásokhoz való igazodás, valamint a magyarság civil szervezeteinek megtalálása, követése olyan, mintha a magyar politikának egy „mozgásban lévő vonatra kellene fel-le ugrálnia” – szemléltette az államtitkár. „Láttatni kell magatokat, nem pedig arra várni, hogy mindent a politika oldjon meg” – javasolta a táborlakóknak Hölvényi György.

Őry Péter, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) alelnöke a táborlakók „kívánságára” elsősorban a kétnyelvűség problémaköréről beszélt. Konkrét példákkal érzékeltette, mit tettek eddig az MKP kezdeményezésére, hogy ellensúlyozzák a szlovák nyelv kizárólagosságát például azokban a hivatalokban, ahol a magyarok is intézik ügyeiket. Számos űrlapot, illetve a polgármesteri hivatalokba kihelyezett matricát fordíttattak le magyarra, s egy 60 oldalas önkormányzati szaklapot is megjelentetnek – sorolta a politikus. Egyik fő törekvésük, hogy a magyar nyelvet regionális nyelvként fogadtassák el – mondta, megjegyezve: ehhez az is kell, hogy például a felvidékiek „ne féljenek” magyar nyelvű születési vagy házassági anyakönyvi kivonatot kérni. Erre ugyanis csak külön kérelem után van mód. A táborlakók egyike felvetette, hogy néhány településen szlovákul és magyarul is megtalálhatóak például a buszmegállókba kihelyezett feliratok, amire Őry Péter úgy reagált: az adott önkormányzatok döntésén múlik, hogy saját hatáskörükben mennyire nyitottak erre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!