Fidesz és a KDNP nem tesz majd különbséget a nácizmus és a kommunizmus áldozatai között

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a holokauszttagadást büntető Btk.-módosítást, mert véleménye szerint a jogszabály nem alkotmányellenes. A Kereszténydemokrata Néppárt jogi következetlenséget lát az államfő indoklásában. Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője kifejtette: a köztársasági elnök indoklásában az önkényuralmi jelképek használatára hivatkozik, márpedig a horogkereszt és a vörös csillag használata is jogszabályba ütközik.

Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője az államfő döntését úgy indokolta: az Alkotmánybíróság 2000-ben a nemzeti jelképek megsértése és az önkényuralmi jelképek használata kapcsán hozott határozataival kivételesen lehetővé tette, hogy szűken meghatározott, szimbolikus ügyekben, a politikai szükségességre hivatkozva, bizonyos vélemények kinyilvánítását akkor is bűncselekménynek nyilvánítsa a törvényhozó, ha az nem uszít gyűlöletre. Az ilyen büntető jogszabályokra tehát nem az az alkotmányossági mérce vonatkozik, mint a véleményszabadság korlátozására általában – emelte ki.
    
Kumin Ferenc hozzátette: Sólyom László szerint ugyanakkor nem volt helyes, hogy ezt a törvényt az Országgyűlés a választási kampányban hozta meg. Az államfő szerint a kampány ideje nem alkalmas ilyen súlyú kérdések higgadt megvitatására – jelentette ki a főosztályvezető.

A KDNP szerint egyoldalú a holokauszt tagadásáról szóló törvény, s a párt „elég nagy jogi következetlenséget” vél felfedezni az államfő indoklásában – mondta Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője. Hozzátette: az államfő indoklásában az önkényuralmi jelképek használatára hivatkozik, márpedig a horogkereszt és a vörös csillag használata is jogszabályba ütközik.
   
A Fidesz tudomásul veszi Sólyom László köztársasági elnök döntését – mondta az MTI-nek a párt frakcióigazgatója. Répássy Róbert hangsúlyozta: ha a Fidesz és a KDNP képviselői az áprilisi választásokon többségbe kerülnek a parlamentben, az új Országgyűlés nem fog különbséget tenni a nácizmus és a kommunizmus áldozatai között. A frakcióigazgató kijelentette: „azonos mércével fogjuk mérni a nemzeti szocialista és a kommunista diktatúrák bűneit”.
    
„Egy-null a demokratáknak” – értékelte Mesterházy Attila a jogszabály aláírásáról szóló hírt. A szocialista miniszterelnök-jelölt, a törvénymódosítás benyújtója újságíróknak azt mondta, kimondottan örül és üdvözli az államfő döntését. Úgy fogalmazott: a Fidesz most már láthatja, hogy nem cselekedett helyesen akkor, amikor nem támogatta a törvénymódosítást a parlamentben.
    
Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese az MTI-nek úgy reagált: meggyőződésük, hogy az államfő a törvény aláírásával sokat tett a magyarországi demokratikus közbeszéd helyreállításáért.
    
A szabad demokrata Eörsi Mátyás is üdvözölte Sólyom László döntését, ugyanakkor jelezte, kételyei vannak az ügyben, hogy a jogszabály képes lesz-e megállítani a „fasiszta hangokat”. Közölte azt is: meglepődött, hogy az államfő szerint nem volt helyes a választási kampányban elfogadni a törvényt, véleménye szerint ugyanis, amikor nem volt kampány, akkor több alkalommal is a köztársasági elnök volt „ennek az egyik legfőbb akadályozója”.
    
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerint a holokauszt tagadását bűncselekménnyé minősítő törvény elfogadása, amelyet az államfő ellenjegyzett, fontos fegyver lehet az antiszemitizmus ellen küzdők kezében, és lehetőséget teremt arra, hogy a hatóságok fel tudjanak lépni a társadalmi békét veszélyeztető csoportok ellen.

Az előzményekről:
    
Az Országgyűlés február 22-én, cikluszáró tavaszi ülésszakának utolsó napján fogadta el a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítását a holokauszttagadás büntethetővé tételéről.
   
A törvény – amelyet Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje nyújtott be – három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti azt, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokauszt tényét, illetve kétségbe vonja, vagy jelentéktelen színben tünteti fel azt.
 
A végül elfogadott előterjesztést a fideszes Répássy Róbert úgy változtatta volna meg, hogy a nemzeti szocialista és a kommunista rendszerek emberiség elleni bűneinek nyilvános tagadását egyaránt büntesse a jogszabály, módosítási javaslata azonban nem kapta meg a kellő arányú támogatást a Házban. Az ellenzéki párt korábban alkotmányos aggályokat is megfogalmazott a jogszabállyal kapcsolatban.

A jogszabály a kihirdetését követő harmincadik napon lép hatályba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!