A magyar-jordán kapcsolatokról és a futballutánpótlás-nevelésről folytatott megbeszélést Orbán Viktor Ali Bin al-Huszein herceggel, a jordániai király testvérével, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) alelnökével csütörtökön. A budapesti FIFA-kongresszus nyitórendezvénye után tárgyalt a jordániai herceggel a magyar miniszterelnök. Joseph Blatter elnök köszöntőjével megkezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 62. kongresszusa Budapesten.
A két ország kapcsolatain kívül a tárgyaláson szóba került a futballutánpótlás-nevelés kérdése is, amelyre mindkét országban nagy hangsúlyt fektetnek. A herceg átadta II. Abdalláh király szívélyes üdvözletét és meghívását a magyar kormányfőnek. A meghívást a hivatalos jordániai látogatásra Orbán Viktor köszönettel elfogadta - olvasható a közleményben.
Blatter egyetért Orbán Viktorral
Joseph Blatter elnök péntek délelőtti köszöntő beszédével megkezdődött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 62. kongresszusa Budapesten.
„Mindenekelőtt köszönöm a magyaroknak a kiváló szervezést" – mondta a svájci sportvezető, aki külön köszöntötte Csányi Sándort, a magyar szövetség (MLSZ) elnökét. „A csütörtök esti megnyitón elhangzottakkal kapcsolatban el kell mondanom, hogy egyetértek Orbán Viktor miniszterelnökkel, és hiszem, hogy a politikai cselekedeteknek nem szabad befolyásolniuk a futball szellemiségét. A labdarúgás feladata és küldetése valóban az, hogy összehozza és ne szétválassza az embereket."
A magyar kormányfő a június 8-án rajtoló, lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság kapcsán mondta azt, hogy a több ország által felvetett bojkottnak nem szabad elrontania a futball szellemiségét.
Blatter – utalva a tavalyi évben kirobbant megvesztegetési ügyekre – úgy fogalmazott, a FIFA hajója nem mindig haladt nyugodt vizeken, de azt reméli, hogy „a kongresszus után ismét a stabilitás kikötőjébe ér".
A sportvezető röviden összefoglalta az esemény napirendi pontjait: többek között szó lesz a FIFA pénzügyi jelentéséről, a játékosok biztosításáról és az illegális sportfogadás elleni küzdelemről is.
Csányi Sándor a pódiumra lépve elsőként megköszönte a végrehajtó bizottság bizalmát, amelynek köszönhetően Budapest 1909 és 1930 után harmadszor adhat otthont a FIFA kongresszusának.
A magyar sportvezető beszédében kiemelte, hogy a futball olyan kihívásokkal néz szembe, mint a dopping, az illegális sportfogadások, a huliganizmus, vagy éppen a diszkrimináció elleni küzdelem, s a kongresszusnak ezekre a problémákra megnyugtató választ kell adnia.
Hozzátette, a sportág Magyarországon is komoly kihívásokkal áll szemben, ugyanis az elmúlt évtizedekben a politikai változások és a gazdasági válság következményei sem segítették a magyar futball újbóli felemelkedését, de megjegyezte, hogy két éve, amióta megkezdte elnöki mandátumát, a nehéz körülmények ellenére is megindult a pozitív változás a labdarúgásban.
„Évente 200 pálya épül, 1000 amatőr klub kap segítséget a működéséhez, ezáltal húsz százalékkal nőtt az amatőr játékosok száma. Továbbá a mostani magyar kormány felismerte a sport jelentőségét, ezáltal segít minket, s már döntés született egy új, 65 000 néző befogadására alkalmas nemzeti stadion felépítéséről is" – mondta Csányi, aki kiemelte, hogy Magyarországon még mindig a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, s a válogatott megtestesíti a nemzeti öntudatot.