Firtl Mátyás a Soproni Hitközség érdekében írt levelet

A Soproni Zsidó Hitközség a Sopron, Új. u. 11. szám alatti, felújított középkori zsinagóga kezelői jogát szeretné megszerezni. Sándor Péter a hitközség elnöke úgy véli, hogy a helyi zsidó közösség hitéletének, ünnepeinek, kulturális rendezvényeinek méltó helyszíne lehetne az épület, amely jelenleg a Magyar Állam tulajdona, és úgy tűnik, hogy hosszú évek óta üresen, de legalább is kihasználatlanul áll, jelenleg az APEH vagyonkezelésében.

A Soproni Zsidó Hitközség a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től kérésére érdemi választ nem kapott, ezért Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője írásbeli kérdésben kereste meg Hiller István, kulturális minisztert, az ügy közös megoldása érdekében. 

Firtl Mátyás elmondta: Sopron országgyűlési képviselőjeként a maga eszközeivel fontosnak tartotta abban való közbenjárását, hogy a soproni zsidó embereknek hitéletük, kulturális, oktatási rendezvényeikhez méltó helyszínhez jussanak. Azon túl, hogy a helyi zsidó közösségnek hitéletének, az oktatási, kulturális rendezvényeinek is méltó és alkalmas helyszíne lehetne, Sopron belvárosában a hely, még egy, további, nagyon fontos indokra is felhívta legutóbb a miniszter figyelmét. Nevezetesen, hogy a Sopronba látogató külföldi vendégek körében is jogosan fogalmazódhat meg az az igény, hogy a zsidó vallású turistáknak legyen egy olyan, arra hivatott hely a városban, ahova be tudnak térni, hitük gyakorlása céljából. Hiller István válaszában leszögezte: a maga részéről is támogatja az ingatlan átadását, ami egyébként nagyon bonyolult folyamat, mi több az épületrekonstrukcióhoz pénzügyi segítséget is ígért a miniszter.

Az APEH saját erőből végezte el a műemlék ingatlan irodává történő átalakítását is. A regionális szervezetté válást követően az adóhatóság feladatai megnövekedtek, ezért az épületre továbbra is szüksége van. A zsinagóga májustól októberig munkaidőben eddig is megtekinthető volt. Az APEH – a sajtóban megjelent információk szerint – attól sem zárkózott el, hogy a helyi zsidó hitközség számára, előzetes egyeztetés után, az eddigiektől eltérő időpontokban is rendelkezésre bocsássa a zsinagógát kulturális, hitéleti tevékenységekre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!