Firtl Mátyás bemutatta az EP-választási programot

Olyan mélység nincs, ahonnan ne lenne felfele út, csakhogy nem mindegy, hogy milyen mélyről kell majd elindulnia az MSZP-kormányok által tönkretett gazdaságnak. A Fidesz-KDNP kormányra kerülését követően az ország felemelkedését és fejlődését elősegítő politikát fog folytatni jelentette ki Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés alelnöke  azon a soproni lakossági fórumon, amelyen a politikus ismertette a Fidesz- KDNP európai parlamenti választási programját.

Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője az európai parlamenti választási program budapesti bemutatójáról érkezett a lakossági fórumra, így a résztvevők a budapesti eseményt követő harmadik órában ,,első kézből" kaptak tájékoztatást a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási programját bemutató eseményről, az ott elhangzottakról, és vehették kézbe a programot.

Firtl Mátyás hangsúlyozta, az embereknek, a családoknak, az időseknek, a nehéz sorban élőknek kell megfizetniük a Gyurcsány-Bajnai kormány hibás gazdaságpolitikáját, amellyel az országnak olyan adósságot halmozott fel az elmúlt 7 év alatt, mint a Kádár-rezsim 40 alatt.
A képviselő élesen bírálta a legújabb kormányzati megszorításokat, amelyeknek végrehajtása kizárólag a MSZP túlélését szolgálja.

Új választásokra van szükség – jelentette ki a kereszténydemokrata politikus.
Firtl Mátyás felhívta a soproniak figyelmét, hogy a csaknem 150 milliárdos elvonásokkal sújtott önkormányzatok nehéz helyzete ellenére, a soproni önkormányzat a helyi intézmények működtetését, az útfejlesztéseket, a város rendbetételét, a szocialistáktól örökölt adósság ellenére is folyamatosan elvégzi, a város szépül és a válság nehézségei közepette is a lehetőségekhez mérten fejlődik.

A fórum résztvevői leplezetlen ellenérzéssel szóltak az ingatlanadóról, a gáztámogatás megszüntetéséről, a gyes és gyed csökkentéséről, s legtöbben mielőbbi kormányváltást követeltek.

Sopron országgyűlési képviselője szólt a június 7-i Európai Parlamenti választásokkal kapcsolatos kérdésekről, s a jelenlévőknek bemutatta az EP választási programját is, hangsúlyozva: a Fidesz-KDNP programjának a középpontjában a munkahelyteremtés, a gazdaságélénkítés áll.

Olyan mélység nincs, ahonnan ne lenne felfele út – fogalmazott Firtl Mátyás, csakhogy nem mindegy, hogy milyen mélyről kell majd elindulnia az MSZP-kormányok által tönkretett gazdaságnak – tette hozzá. Mint mondta, a Fidesz-KDNP kormányra kerülését követően az ország felemelkedését és fejlődését elősegítő politikát fog folytatni, politikájának középpontjában – akárcsak az 1998 és 2002 közötti időszakban – a családokat, a kis- és középvállalkozókat támogató, a munkahelyteremtést segítő intézkedések állnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!