Fodor-Orbán találkozó: már a megbeszélés is eredmény

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint van olyan helyzet a politikában, amikor már azt is eredményként kell értékelni, hogy a két fél leül tárgyalni - közölte Halász Zsuzsa a csütörtöki Orbán-Fodor találkozóról. A párt szóvivője hangsúlyozta: a Fidesz és az SZDSZ között a tárgyalásokat fenn kell tartani.

Fontosnak nevezte, hogy amennyiben Semjén Zsolt, a KDNP elnöke megkapja Fodor Gábor liberális pártelnök felkérését tárgyalásra, akkor készséggel asztalhoz ül vele. Ugyanakkor megerősítette pártja korábban hangoztatott véleményét, miszerint a kereszténydemokraták számára csak az előre hozott választás jelenti a megoldást a jelenlegi belpolitikai helyzetre.

Csütörtökön délután második alkalommal találkozott Orbán Viktor, a Fidesz, és Fodor Gábor, az SZDSZ elnöke. A megbeszélést követően Orbán Viktor azt mondta: nem sikerült feloldani a Fidesz és az SZDSZ közötti nézetkülönbséget a szakértői kormány, illetve az előre hozott választások ügyében, de abban egyetértettek, hogy szavazni kell a parlamentben a kormányfő Megegyezés című programjáról.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!