Földeladási moratóriumot kell bevezetni!

A KDNP a jelenlegi „kusza politikai helyzetben” földeladási moratóriumot vezetne be, így nem lehetne értékesíteni a nemzeti földalapba tartozó állami tulajdonú területeket - közölte Medgyasszay László, keddi budapesti sajtótájékoztatóján. A KDNP országgyűlési képviselője a törvényjavaslatot azzal indokolta, hogy jelenleg kisebbségi kormány működik, míg a rendszerváltás óta végrehajtott privatizációs ügyletek mindig többségi parlamenti akaratot tükröztek.

Medgyasszay László közölte: ha ismét többségi kormány lesz, akkor annak szíve joga, hogy feloldja ezt a moratóriumot. A politikus szerint ebben a politikai helyzetben nagyobb esélye van a „zavarosban való halászásnak”, ezért a nemzeti termőföld vagyont eladását le kell állítani. A politikus „törvényes visszaélésnek” nevezte azokat a tavalyi botrányos eseteket, amikor a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet hatalmas állami területeket egyben, horribilis összegért értékesített tőkebefektetőknek. Medgyasszay László szerint Bábolna környékén jelenleg is hasonló „törvényes visszaélés” zajlik, egyes sajtóhírek szerint a szocialista párthoz közel álló, komoly tőkés csoportok érdekeltek az eladásban.

Törvényjavaslatában a KDNP a földeladási moratórium mellett azt is javasolja, hogy az állami földeket átmenetileg csak három évre lehessen bérbe adni, a jelenlegi 20-50 év helyett. Egy másik törvényjavaslatban két technikai jellegű módosítást is kezdeményez a képviselő. Egyrészt, hogy a földalapú támogatások miatt legalizálják a művelési cseréket (amikor kis parcellák bérlői földet cserélnek), másrészt, hogy a miniparcellák összevonásának adminisztrációs költségét – ami jelenleg 100 ezer forintos nagyságrendet is elérheti – töröljék el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!