Zajlanak az egyeztetések a szakszervezetekkel a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatról – reagált az érintett szakszervezeti tömörülések sajtótájékoztatójára közleményében Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője, a javaslat egyik előterjesztője.
A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) szerint alkotmányellenes és nemzetközi egyezményekkel is ellentétes a kormánytisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat, mert az lehetővé tenné a köztisztviselők indoklási kötelezettség nélküli elbocsátását. A SZEF azt kéri az Országgyűléstől és a házelnöktől, hogy ne fogadják el a „statáriális” gyorsasággal tárgyalt javaslatot.
A kereszténydemokrata politikus az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a kormánytisztviselők jogállásáról szóló előterjesztés az új kormány által kitűzött, a bürokrácia csökkentését és a hatékonyabb államszervezet megteremtését célzó intézkedések része.
Kifejtette: a törvényjavaslat másik előterjesztőjével, a fideszes Répássy Róberttel közösen, személyesen egyeztettek a közalkalmazottakat és köztisztviselőket tömörítő szakszervezetekkel (Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete) a javaslattal kapcsolatos kifogásaikról.
A tárgyalások – amelyeken az érdekképviseletek több problémájára máris sikerült megoldást találni –, annak ellenére, hogy az előterjesztőknek erre vonatkozóan semmilyen törvényi kötelezettsége nincsen, hivatalos formában is zajlanak: az érdekképviseletek a héten két bizottsági ülésre is meghívást kaptak. Terveik szerint, miután a szakszervezetek megismerik a módosító indítványokat, tovább folytatódhat az egyeztetés – emelte ki a politikus.