Főszabályként állami fenntartásba kerülnek az iskolák

Az új nemzeti köznevelési törvény alapján az óvodák kivételével állami fenntartásba kerülnek a közoktatási intézmények, a települési önkormányzatok azonban határozott idejű szerződésekkel átvehetik a fenntartói feladatot – jelentette ki Hoffmann Rózsa Makón. A jövőben az állam fizeti a pedagógusok, a mostaninál jóval magasabb bérét, ezzel az iskolák költségvetésének mintegy 85 százalékát központilag biztosítják majd – közölte az államtitkár.

Az óvodák kivételével főszabályként az intézményrendszer fenntartója az állam lesz, amely a kormányhivatalokon - később a járási hivatalokon - keresztül látja el a feladatait – mondta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára négyszáz makói és környékbeli pedagógus számára tartott fórumon. Az állam határozott időre, szerződéssel átadhatja a fenntartást a települési önkormányzatoknak, a politikus szerint a falvak, városok többsége élni fog ezzel a lehetőséggel.

A jövőben az állam fizeti a pedagógusok - a mostaninál jóval magasabb - bérét, ezzel az iskolák költségvetésének mintegy 85 százalékát központilag biztosítják majd - közölte az államtitkár. Ebben a konstrukcióban az intézmények önállósága és felelőssége növekszik: a legfontosabb szakmai kérdésekben - pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, a helyi tanterv megalkotása - a nevelőtestület visszakapja a döntés jogát. A jogok és szerepek a helyükre kerülnek, a házirend kialakítása - a szülők és diákok véleményének kikérése után - például a tantestület feladata lesz.
    
A személyiség fejlődésének elősegítése, azaz a tágan értelmezett nevelés válik a köznevelési rendszer elsődleges feladatává. A törvény új tartalmi szabályozást vezet be, a Nemzeti Alaptantervet kiegészíti a közműveltség tartalmi alapjaival és a kötelezően választandó kerettantervek rendszerével - ezekből várhatóan kettő vagy három lesz. A jogszabály csökkenti majd a tankönyvek számát és fokozatos áttérést ír elő az egységes általános iskolai ingyenes tankönyvellátásra, ami tartós az intézmények által kölcsönözhető kötetekkel old meg.
    
Az új törvény rendszeres külső szakmai ellenőrzést és értékelést vezet be, ezzel az életpálya-modell minősítési rendszerének is megteremti az alapját. Az órákat azonban nem hivatalnokok látogatják - kormányhivatal koordinálásával - tapasztalt pedagógusok végzik majd az értékelést, másik megyében, mint, ahol élnek. Az államtitkár kitért arra, a magasabb követelmények mellé magasabb béreket társító életpálya-modell a törvény része lesz, ám várhatóan csak 2013-tól lép hatályba.
   
Hoffmann Rózsa előadásában hangsúlyozta, minden félretájékoztatás ellenére a törvény előkészítése egyenes irányban haladt az elmúlt néhány hónapban. Az elképzelések végelegesítésével azonban várni kellett addig, míg az önkormányzati, közigazgatási és szakképzési rendszer változásának irányai is kirajzolódnak. A jogi normaszöveg kidolgozása megkezdődött, jó reményünk van rá, hogy a törvényt parlament még idén elfogadhatja - mondta, hozzátéve: a jogszabály kormány által jóváhagyott koncepciója a tárca honlapján napokon belül nyilvánosságra hozzák.
    
Hoffmann Rózsa, a fórumot követő sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta, a kormány központi pedagógus elbocsátást nem tervez. Az évente mintegy húszezerrel fogyó gyermeklétszámot, helyenként azonban követni fogja a tanárok számának csökkenése, ez azonban a kalkulációk alapján alatta marad a nyugdíjba vonulók arányának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!