A gazdáknak kell adni a földet

A földet azokra kell bízni, akik értenek hozzá, ezért a termőföldet a gazdának kell adni – jelentette ki Orbán Viktor az Országgyűlésben, ahol több ellenzéki képviselő is az állami földek értékesítéséről kérdezte őt az azonnali kérdések és válaszok órájában. A kormányfő egy MSZP-és felvetésre reagálva hangsúlyozta: az összes állami föld mintegy 20 százalékát értékesítik, amit ő egyébként nem talál elegendőnek. Az állami földeket 20 éves elidegenítési és terhelési tilalommal, valamint állami visszavásárlási jog bejegyzésével adják el.

Az MSZP-s Harangozó Gábor arról beszélt, hogy az állami földvagyon eladása a nemzeti függetlenség kiárusítása. Szerinte a kormányt semmi sem kötelezi a földeladásra, ráadásul egy jó bérleti rendszer érdemben segítheti, hogy vidéken minél több embernek legyen megélhetése.

Orbán Viktor reagálásában közölte: az összes állami föld mintegy 20 százalékát értékesítik. Megjegyezte, hogy ő egyébként ezt kevesli. Az állami földeket 300 hektáros felső birtokhatárral, 20 éves elidegenítési és terhelési tilalommal, valamint állami visszavásárlási jog bejegyzésével adják el.

„Megértem, hogy ön továbbra is tsz-ekben és állami gazdaságokban gondolkodik (...), mi azonban azt gondoljuk, hogy a gazdáknak kell odaadni a földet, az állam ne folytasson államilag irányított mezőgazdasági tevékenységet, bízza azokra, akik ehhez értenek” – mondta a kormányfő a szocialista politikusnak.

A szintén MSZP-s Legény Zsolt ugyancsak az állami földek eladásáról beszélt, jelezve, hogy parlamenti eseti bizottság felállítását javasolják, szándékaik szerint e testület az Országgyűlés ellenőrző funkcióját látná el.

Erre a miniszterelnök azt felelte: ezt a munkát a mezőgazdasági bizottság ellenőrző albizottságában el lehet végezni.

Megismételte: „megértjük, ha önök a mezőgazdasági termőföld állami tulajdonban tartását pártfogolják, hiszen önök vették el a magántulajdonosoktól”. Ezzel szemben a kormány a gazdáknak akarja adni a földet, amivel egy százéves kisgazda programot hajt végre – mondta.

Viszonválaszában Legény Zsolt megjegyezte, ő 1978-ban született, így – mint mondta – „én nem nagyon tudtam volna elvenni semmit”.

Agrártémában kérdezett az LMP-s Sallai R. Benedek is, aki az öt embernél kevesebbet foglalkoztató kisgazdaságok nagy számú megszűnésére hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor válaszában azt közölte: a kormány agrárpolitikája szerint a földtulajdon arányának 80-20-nak kell lennie a kis- és középbirtokosok és a nagybirtokosok között.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azonnali kérdésében arról beszélt, hogy a Fidesz folyamatosan lesöpri a korrupció felszámolására tett javaslataikat. „Miért szabotálja a Fidesz a korrupció felszámolását?” – kérdezte.

A kormányfő erre úgy reagált: „a korrupciós bűncselekményeket elítéljük, nem fogadjuk el, és üldözni is fogjuk”.

Viszonválaszában Vona Gábor azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy tűzbe tenné-e a kezét Andy Vajnáért, Mészáros Lőrincért és Habony Árpádért.

Erre a miniszterelnök azt mondta: mielőtt a Jobbik bármit is kérdez, először inkább azt kellene tisztáznia, hogy honnan származott az a pénz, amellyel Kovács Béla, a párt európai parlamenti (EP) képviselője – akinek a múlt héten függesztette fel a mentelmi jogát az EP - támogatta a Jobbikot. Az is tisztázandó, hogy mit kellett tennie a Jobbiknak e pénzért cserébe, és volt-e ennek köze a kémkedés gyanújához – tette hozzá.

„Azt már megszoktuk itt, a Házban, hogy minden párt képviselői úgy olvasnak be egymásnak, ahogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű. Dehogy egy elefánt tegye szóvá mások ormányát, abban mégiscsak van valami elképesztő” – fogalmazott a kormányfő.

Az ugyancsak jobbikos Magyar Zoltán Mészáros Lőrincről, Felcsút Fidesz-KDNP-s polgármesteréről kérdezte Orbán Viktort. Az ellenzéki politikus szerint „az újdonsült Csák Máté”, Mészáros Lőrinc „csak az állami földekből 800 hektárt vitt el a helyben élő családi gazdálkodók elől”.

A miniszterelnök reagálásában közölte: a felcsúti polgármester 700 embernek ad munkát, ezért örülnek a sikerének.

Magyar Zoltánnak azt javasolta, ha bármilyen visszaéléses ügyről tudomása van, tegye meg a szükséges jogi lépéseket.

Mióta lettek a jobbikosok „a nagybirtokosok szószólói”? – kérdezte Orbán Viktor, aki azt mondta a jobbikos politikusnak: „önöknek van egy újdonsült nagybirtokos támogatója, úgy látom, meglehetősen befolyásos. Úgyhogy én csak annyit kérdeznék öntől: hogy ízlik a zsoldoskoszt?”

A KDNP-s Szászfalvi László arról beszélt, hogy töretlen a növekedés a turizmus területén, az idei rekordév lehet az ágazatban. Pozitív irányban változtak az idegenforgalmi mutatók, a külföldi turisták növekedése mellett látványosan javulnak a belföldi turizmusra vonatkozó jelzőszámok is - mondta, majd azt kérdezte, milyen turizmusra fordítható fejlesztési lehetőségek nyílnak meg az előttünk álló időszakban.

Tállai András államtitkár kiemelte: a magyar emberek önbizalma is jobb, ha sok vendéget, turistát fogadhat az ország. Jelezte: 300 milliárd fog rendelkezésre állni a turizmus fejlesztésére a következő, 2020-ig tartó időszakban.

Az LMP-s Ikotity István a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. támogatotti listáját elemezve azt mondta: a kormányközeli szervezeteken túl fideszes vezetőségű sportklubok, „kamunak látszó” cégek is sok milliós forráshoz jutottak, de jól járt a Századvég és a hódmezővásárhelyi önkormányzat is. Azt firtatta, miért nem karitatív szervek kapják ezeket forrásokat.

L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár közölte: a Szerencsejáték Zrt. jelentős profitot termel, ebből támogatják a Nemzeti Kulturális Alapot és a Magyar Nemzeti Filmalapot is. A cég a fejlesztési tárcához tartozik, amelyik tudomása szerint folyamatosan ellenőrzi gazdálkodási, támogatási politikáját, és abban semmi kivetnivalót nem talált - közölte.

A fideszes Hörcsik Richárd az infokommunikációs és távközlési szektor fejlesztési lehetőségeiről beszélt, és azt kérdezte, a kisvállalkozói szektor sikerei mennyiben járulnak hozzá az eredményekhez. Utalt a kormányfő bejelentésére, miszerint 2020-ig 130 milliárdot kívánnak fejlesztési célokra fordítani.

Szabó László fejlesztési minisztériumi államtitkár a nemzeti infokommunikációs stratégia és a digitális nemzeti fejlesztési program négy pillérét ismertette. Kiemelte a szélessávú internet-hozzáférés kiépítését a magyar háztartásokban 2018-ig, a digitális közösség és gazdaság kialakítását, az e-közszolgáltatások bővítését, valamint a digitális tudáskészség fejlesztését az oktatásban.

Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó szerint az új menzarendeletről egyre több helyen lát napvilágot: sótlanok, íztelenek az ételek, és sokszor éhesen mennek haza a gyermekek. Mikor veszik figyelembe ezeket a jelzéseket? - kérdezte, majd közölte: azt fogják kezdeményezni, a parlamentben is e rendelet szerint főzzenek, s akkor véleményt tudnak majd formálni.    

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára közölte: a rendelet alapján igyekeznek sokkal egészségesebbé, változatosabbá tenni az étkezést. A bevezetés fokozatos lehet, az utolsó időpont 2021. Vannak olyan szolgáltatók, amelyek már a 2021-es normák szerint főznek, az átmeneti időszakot kihagyva – közölte, megjegyezve: ahol csak a só adta az étel ízét, az nem egy jól főző konyha volt. Kitért arra is: tájékoztató kampány indult, ami azokat is érinti, akik főzik az ételeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!