Gazdasági növekedést serkentő csomagra van szükség

Óvnám magunkat attól, hogy kívülről várjunk megváltást – mondta a zágrábi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar újságíróknak azzal kapcsolatban, hogy Magyarország a pénzügyi válság elleni védekezésében igénybe veszi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kisegítő csomagját.

A Fidesz elnöke hangsúlyozta: kaptunk egy esélyt, hogy megvédjük magunkat az összeomlástól, de ez nem oldja meg a magyar gazdaság bajait. Ez a pénz ugyanis nem a magyar gazdaság erősítésére megy el, hanem arra, hogy vissza tudjuk fizetni azokat a hiteleket, amelyeket korábban felvettünk – mondta. Úgy vélekedett, hogy most egy gazdasági növekedést serkentő csomag összeállításával kell foglalkozni Magyarországon, mert „ha ezt nem tesszük meg, akkor a munkanélküliség gyászos képet fog mutatni a következő időszakban”.

Nincs okunk tehát győzelmi harsonákat fújni, inkább egy kicsit szégyenkeznünk kell, hogy saját erőből már nem megy, s hogy olyan külső erőkre szorulunk, amelyekről nem gondoltuk volna néhány évvel ezelőtt, hogy ismét rájuk fogunk szorulni – mondta az ellenzéki vezető.

Jelezte egyszersmind, hogy egyelőre nem kíván végleges véleményt mondani az IMF-fel kötött szerződésről, hiszen „még csak szóbeli beszámolókat ismerünk” róla, „szeretnénk látni a szerződést, szeretnénk látni a feltételeit, szeretnénk látni az árát”.

Végül szólt arról is, hogy Magyarországnak nem eredendően gazdasági bajai vannak, azok csak következmények, az eredendő baj politikai természetű. „Magyarország legnagyobb problémája ma a bizalmi válság” – mondta. „A magyar választópolgárok nem bíznak meg a vezetőikben, s a külföld sem bízik már a magyar vezetőkben, ezért nyújt számára súlyos garanciákkal körülbástyázott rendkívüli segélyt” – mondta Orbán Viktor magyar újságírók kérdéseire válaszolva.

Közvetlenül nyilatkozata előtt Orbán rövid megbeszélést folytatott zárt ajtók mögött Richard Holbrooke neves amerikai politikussal, diplomatával, aki előadást tartott az értekezlet megnyitóján Horvátország „stratégiai délkelet-európai szerepéről”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!