A GDP bővülés felülmúlta a piac és a kormány várakozásait is

Magyarországon a gazdasági növekedés stabil és erős, ezt bizonyítják a GDP tavalyi, pénteken közzétett adatai is – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter kiemelte: a GDP tavalyi bővülése, dinamikus növekedése a piac és a kormány várakozásait is meghaladta, miután az elmúlt évben a gazdaság 3,5 százalékkal bővült. Uniós összehasonlításban a magyar növekedés az EU élvonalában maradt.

Varga Mihály kiemelte: a tavalyi, jóval a várakozások feletti GDP-bővülés hátterében egyszerre több tényező állhat, az egyik az olajárak csökkenése, amely minden bizonnyal hozzájárult a belső kereslet élénküléséhez. A tartósan gyenge külső kereslet ellenére kimagasló növekedés azt mutatja, hogy az Európai Unió gazdaságának hullámzásaira egyre inkább immunisabb a magyar gazdaság, megjegyezve azonban, hogy a növekedést segítette a stabil autóipari külső kereslet is. A GDP felhasználását nagymértékben a belső kereslet hajtotta, mind a beruházások, mind a fogyasztás jól teljesíthetett. A beruházásokat számos tényező, mint például az építőipari termelés, az uniós források, egyúttal a vállalati szektor növekvő aktivitása támogatta. A lakosság fogyasztását az alacsony infláció, majd az árak csökkenése, a kedvező munkaerőpiaci trendek, és az ezek következtében emelkedő reáljövedelmek, valamint az egyes szolgáltatói ágak rekordszintű bővülése is segítette. Az alacsony inflációs környezet hátterében a kormány rezsicsökkentő lépései mellett az olajárak erőteljes mérséklődése áll.

A 3 százalékot meghaladó növekedés úgy valósult meg, hogy közben az egyensúlyi mutatók is jól alakultak, a fizetési mérleg masszív többletet mutatott, az államháztartás hiánya lényegesen 3 százalék alatt maradt, az erős növekedési adatok a GDP-hez mért államadósság-ráta csökkenését is elősegítik. Arról is szólt a nemzetgazdasági miniszter, hogy a foglalkoztatottak száma tavaly több mint 170 ezerrel nőtt, amihez a versenyszféra is számottevően hozzájárult.

A miniszter tájékoztatása szerint, az adatok tükrében a 2015. évi gazdasági kilátások érdemben javultak a korábbiakhoz képest. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gazdaság növekedése meghaladhatja az idei évi költségvetés tervezésekor feltételezett 2,5 százalékos mértéket. Az idei első negyedév adatai alapján dönt az NGM arról, hogy módosítja-e az idei GDP-előrejelzését.
    
A magyar gazdaságban 2013-ban megindult az elmozdulás az egészségesebb és kiegyensúlyozottabb növekedés irányába, ez a pozitív trend tartóssá vált az utóbbi negyedévekben. A GDP alakulásának tavalyi számai is igazolják, hogy Magyarország jó úton jár, a gazdasági növekedés szerkezete stabillá, kiegyensúlyozottabbá vált – szögezte le Varga Mihály.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!