Gólt rúgni csak a pályán lehet

A kormánypártok megszavazták a jövő évi költségvetést, mely nem sok jóval kecsegtet, egyetlen sarokszáma sem stimmel, továbbra is rossz irányba mennek a folyamatok. Pedig a reményre nagy szükség van, mert már minden ötödik magyar depresszióval küzd. A KDNP eközben „seregszámlát” tartott, készen áll a választási küzdelemre – olvasható az adventi időszak első Semjén Zsolt interjújában.

A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke határozottan cáfolta Bajnai Gordon azon állítását, hogy a szocialista kormány „vasbeton alapokat” épített a jövő évi büdzsében a növekedés alá. A hibákról szólva kifejtette: a 2010-es költségvetés egyetlen sarokszáma sem stimmel, továbbra is rossz irányba mennek a folyamatok. A megszorítások és az adóprés fenntartása a gazdasági növekedés ellen hat, következésképpen a most elfogadott költségvetés alapján esély sincs a válságból való kilábalásra.

„Bajnaiék külföldön és belföldön egyaránt megesküdtek arra, hogy három százalék körüli lesz a hiány – ha ég és föld leszakad, akkor is. Ezzel szemben, a Magyar Nemzeti Bank a kimutatása szerint – a számok összeadásából egyébként bárki hasonló eredményre juthat – a hiány meg fogja haladni a hét százalékot”. Márpedig, ha a sarokszámok fiktívek, akkor ebből az következik, hogy az egész költségvetés fiktív – fűzte az elmondottakhoz a politikus.

A KDNP Országos Választmányának hétvégi ülésén Latorczai János, a testület elnöke Adyt idézve, azt mondta: eljött a „seregszámla” ideje. A választási küzdelem előtt a KDNP helyzetére, felkészültségére vonatkozó kérdésre adott válaszában Semjén a jövő lehetőségeinek számbavétele előtt kitért a Kereszténydemokrata Néppárt közelmúltjának sorsfordító eseményeire.

Mint mondta: „a Kereszténydemokrata Néppártot újra kellett építeni, melynek az volt a feltétele, hogy Varga László helyreállítsa a párt törvényességét. Az újjáépítés három nagy szakaszra tagolható.

Laci bátyánk halálától, 2003-tól a feladat az volt, hogy a KDNP-t, mint pártot újra felépítsük. Ennek során több mint háromszáz új szervezetet hoztunk létre, a taglétszámot tekintve pedig az ország harmadik legnagyobb pártja lettünk. A Barankovics Alapítvány a magyar szellemi életben szinte egyedülálló műhelymunkát végez, beleértve a könyvkiadást is. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az ország egyik legjelentősebb ifjúsági szervezete. Az Magyar Kereszténydemokrata Szövetség rendezi az ország legtekintélyesebb társadalmi szalonját. Ismét teljes jogú tagjai vagyunk az Európai Néppártnak, Surján László személyében pedig képviselőnk van az Európai Parlamentben. A pártot szervezetileg újjászerveztük, politikai szövetséget kötöttük a Fidesszel, helyreállítottuk a természetes kapcsolatot az egyházakkal és megszilárdítottuk nemzetközi pozícióinkat.

A második szakasz 2006-tól kezdődött, ekkor a feladat az volt, hogy a KDNP ismét parlamenti párt legyen. Huszonhárom fővel az ország harmadik legnagyobb parlamenti frakcióját adjuk, mely még a velünk nem szimpatizáló politológusok véleménye szerint is szakmailag a legfelkészültebb és a legfegyelmezettebb képviselőcsoport. Büszke vagyok a frakciónkra.

A harmadik szakasz pedig, hogy kormánypárt legyünk. Erre megvan minden esélyünk, mert a Fidesz és a KDNP szövetsége az eddigi magyar történelem legsikeresebb politikai együttműködése. Megjegyzem, az egész Európai Unióban sincs még egy ilyen sikeres politikai szövetség, mely messze az abszolút többségen túl bírja a társadalom támogatását. Készen állunk arra, hogy kormánypárt legyünk. Ahogy Varga László mondta: a pálya széléről ugyan lehet kiabálni, de gólt rúgni csak a pályán lehet. Ellenzékből nagyszerű esszéket lehet írni, de hogy egy iskola felépüljön, újjáépüljön egy kórház, ki legyen tatarozva egy templom, ahhoz bizony kormányon kell lenni.”

„1947-ben megvolt a lehetőség Barankovics István előtt, hogy mint magyar Adenauer kivezesse az országot a háború utáni szegénységből. Akkor azonban a nép hiába támogatta Barankovics pártját, a kékcédulás csalás és a kommunista hatalomátvétel megakadályozta, hogy beteljesíthessék történelmi küldetésüket. A Fidesz és a KDNP szövetségének ma megvan a lehetősége arra – ami Barankovicsnak nem adatott meg –, hogy újjáépítse az országot – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy:  mit üzen advent ma, amikor azzal szembesülünk, hogy a kilátástalanság, a reményvesztettség miatt minden ötödik magyar depresszióval küzd – Semjén Zsolt úgy fogalmazott: „ a karácsony üzenete az, hogy a végtelen a végesbe jött, az örökkévaló az időbelibe, a tökéletes a töredékesbe. Ez adja azt a reményt, hogy az itt és most küzdelmének van végső értelme. Egyfelől ez azt a nyugalmat adja, hogy Isten a történelem ura, művét semmilyen ellenséges propagandagépezet, titkosszolgálat, párt nem képes lerombolni. Másfelől viszont ez a remény azt a kötelezettséget, küldetést, feladatot jelenti, hogy itt és most, nekünk és mindenkinek tennie kell Isten országáért”.

A teljes interjú itt olvasható. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!