Gőzerővel készül az állam a családi csődvédelemre

Létszámbővítés kezdődött a kormányhivataloknál, az új emberek azokat a feladatokat láthatják majd el, amelyeket a szeptemberben életbe lépő családi csődvédelem ró az államra  – írja a Napi Gazdaság. Az állami felkészülésre több mint félmilliárd forintot garantált a kormány. A szaktárcánál nem zárják ki, hogy az adósok szeptemberben valóságos rohamot indítanak a lehetőségért.

Gőzerővel készül a kormányzat szep­tember elsejére, akkor lép életbe a természetes személyek adósságrendezéséről szóló jogszabály, közkeletű nevén a családi csődvédelem intézménye. – A bajba jutott adósok egy részének kiutat kínáló lehetőség számos feladatot ró az állam különféle szervezeteire, az előkészületek, a szükséges egyeztetések már zajlanak – közölték a lap kérdésére az igazságügyi tárcánál.

Az első és talán legfontosabb lépés, hogy megkezdjék működésüket azok a szervezeti egységek, amelyek a tartozással küzdő személyeken segítenek majd. A Családi Csődvédelmi Szolgálat helyi szakembereit a kormányhivataloknál érhetik el szeptembertől az ügyfelek, az adósságrendezési folyamat központi, országos felügyeletét pedig az Igazságügyi Hivatal megfelelő részlege fogja ellátni. A kormányhivataloknál már elkezdődött a létszámbővítés. Emellett hozzáláttak a szükséges nyilvántartások megtervezéséhez, s zajlik a csődvédelemről fontos információkat tartalmazó honlap kialakítása is. Egy nemrégiben kihirdetett kormányhatározat egyébként kellő anyagi alapot, 630 millió forint forrást garantált a felkészüléshez.

Fontos teendőnek mutatkozik a helyben és a központban dolgozó szakszemélyzet felkészítése. A kezdeti képzést – a tervek szerint – az ősz folyamán újabb szakmai kurzusok követik, az országosan egységes jogalkalmazásért pedig a későbbiekben folyamatos továbbképzéseken vesz majd részt az állami szakszemélyzet.

A lap beszámol arról is, hogy a tárcánál egyébként úgy számolnak, hogy a törvény életbelépése után, szep­tember elején akár meg is rohanhatják az érdeklődők a kormányhivatalokat – a felkészülés egyes teendőivel emiatt különösen is sietnek. Felmerül ennek kapcsán: szükség lehet rá, hogy az adósok megfelelő tájékoztatásáért különféle karitatív szervezeteket is bevonjanak a kezdeteknél.

Az adósságrendezés megindításához szükséges hivatalos dokumentumokat – a tervek szerint – az Igazságügyi Hivatal honlapjáról lehet majd letölteni.

A minisztérium felhívta a figyelmet rá, hogy a kezdeti időszakban – 2015. szeptember elseje és 2016. szeptember 30-a között – az adósok szűkebb köre számára nyílik meg az adósmentő lehetőség. Elsőként azok kezdeményezhetik csődvédelmüket, akik ügyében – bankkölcsönük miatt – lakásuk elárverezése is felmerült. Az érintetteknek a jelzáloggal biztosított követelés jogosultjához, vagyis a bankhoz kell benyújtaniuk a kitöltött kérelmet és az ahhoz kapcsolódó, szükséges mellékleteket.

A cikk teljes terjedelmében itt olvasható.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!