Gyermekvállalás-ellenes állapotok uralkodnak

Szélsőségesen gyermekvállalás-ellenes állapotok uralkodnak ma Magyarországon, ezért van szükség egy olyan rendszerre, amelyben a gyermekvállalás nem a szegénység vállalásával egyenlő – jelentette ki szolnoki sajtótájékoztatóján a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Zsolt a párt helyi irodájának megnyitóján és egy lakossági fórumon is részt vett a megyeszékhelyen.

Sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a KDNP számára ma a legfontosabb kérdés a demográfiai mutatók alakulása. Szerinte ugyanis ha nem születik a jelenleginél több gyermek Magyarországon, egy emberöltő múlva 7-7,5 millióra zsugorodik hazánk lakosainak száma, ezzel pedig veszélybe kerül a nemzet fennmaradása.
    
Ennek megelőzésére korábban az MSZP-SZDSZ-kormánynak már született egy titkos, ám mégis kiszivárgott tervezete, mely egymillió migráns betelepítését javasolta Ázsia válságövezeteiből az országba. Ez az elképzelés azonban megvalósíthatatlan, hiszen ennyi, más kultúrát és életformát képviselő bevándorló beolvasztása a magyar társadalomba lehetetlen vállalkozás – mondta Semjén Zsolt.
    
A demográfiai mélyrepülés megállításának azonban létezik más útja is, nevezetesen a Franciaországban már működő és egy évtized alatt a kedvezőtlen népesedési folyamatokat megfordító családi adózás bevezetése. Ennek lényege, hogy az egy háztartásban élők jövedelmének összege és az ebből eltartottak száma határozza meg a befizetendő jövedelemadó mértékét. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy az átlagos keresetű, háromgyermekes családoknak már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. Amennyiben a Fidesz kormányra kerül, ezt a személyi jövedelemadózás alternatívájaként, választható formában mindenképpen bevezetik – ígérte Semjén Zsolt, aki úgy vélte: a döntés nem járna számottevő bevételkieséssel az államkasszában, a családi adózással ugyanis megtakarítható a segélyek és egyéb szociális juttatások jelentős része.

Ráadásul arányaiban így is a nagycsaládosok viselik hazánkban a legnagyobb közterhet, hiszen ők a fogyasztáshoz kötődő általános forgalmi adót a gyermekeknek vásárolt árucikkek után is megfizetik. Ennek kapcsán kijelentette: ma Magyarországon szélsőségesen gyermekvállalás-ellenes állapotok uralkodnak, ezért van szükség egy olyan rendszerre, amelyben a gyermekvállalás nem a szegénység vállalásával egyenlő. Ez a lehetőség azokon segít, akik a gyermekért, és nem a gyermekből élnek, miközben munkára ösztönöz – húzta alá az elnök, aki szerint elengedhetetlen, hogy az állam ily módon is elismerje a gyermeknevelés értékét, hiszen ez a társadalom számára végezhető legértékesebb munka. Ma mégis az a helyzet, hogy ha egy cég munkatársaként sertést nevelek, idővel nyugdíjjogosultságot szerezhetek, miközben a gyermeknevelés nem jogosít fel ugyanerre az ellátásra - említette példaként a politikus, aki rámutatott: a családi adózás bevezetésén múlhat az is, hogy lesz-e elegendő ember, aki a mai harmincas-negyvenes korosztály nyugdíját megtermelje.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!