Eljárást kezdeményez a KDNP győri elnöksége egy tagja ellen, annak civil szervezeti fellépése miatt – közölte Pergel Elza városi elnök. Tavaly elfogadott határozatuk értelmében a a sajtóban való megszólalásra csak a szervezet elnöke hivatott és ő adhat felhatalmazást másoknak. Herkely Ákos azonban – aki a belváros rehabilitációja és a Dunakapu tér átépítése kapcsán a KDNP-étól markánsan eltérő véleményt képvisel – nem kért erre engedélyt.
Herkely Ákos a belváros rehabilitációja és a Dunakapu tér átépítése kapcsán a KDNP-étól markánsan eltérő véleményt képvisel, szombaton pedig demonstrációt tart – Márpedig álláspontjuk szerint ezt akkor is meg kellett volna tennie, ha nem a párt, hanem egy civil szervezet nevében lép fel, hiszen „kereszténydemokrata párttagsága, tisztsége addig sem szünetel".
Hozzátette: megdöbbenéssel értesültek Herkely Ákos elnökségi tag akciójáról, „az önkormányzatot, valamint a városfejlesztési eredményeket támadó nyilatkozatairól".
„Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a sokak véleménye szerint az ellenzék szócsöveként működtetett, ezáltal politikailag elfogulatlannak nem nevezhető Arrabona Városvédő Egyesület elnökeként, általunk elfogadhatatlan eszközöket is használva nyilvánít ki olyan véleményt is, amely nem azonos a Kereszténydemokrata Néppárt törekvéseivel" – fogalmazott.
Pergel Elza elmondta: felkérték a KDNP megyei választmányát az ügy kivizsgálására, Herkely Ákos „városvezetés- és önkormányzat-ellenes kijelentésitől" pedig a legmesszebbmenőkig elhatárolódnak.
„Úgy gondolom, ez egy folyamat része, aminek a vége a kizárás" – fogalmazott az MTI megkeresésére Herkely Ákos, hangsúlyozva: sosem KDNP-s politikusként, mindig egyértelműen a szakembereket tömörítő civil szervezet nevében nyilatkozott a jelzett ügyben.
Megemlítette: évek óta érvényes együttműködési megállapodása van az egyesületnek az önkormányzattal, amellyel – hangsúlyozottan szakmai – vitájuk is csupán a Dunakapu tér ügyében van. Ellenzik ugyanis a tervet, hogy mélygarázs kerüljön a középkori várromot rejtő területre.