A pápa karitatív céljaira gyűjtenek vasárnap a katolikus templomokban országszerte Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepéhez kapcsolódóan – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája. Mint írták, az úgynevezett péterfillérek gyűjtése világszinten évente mintegy 60 millió dollárt tesz ki, ehhez a magyarországi katolikus közösség is hozzájárul több mint 40 millió forinttal.
XVI. Benedek pápa szerint a péterfillér a legjellegzetesebb kifejeződése annak, hogy minden hívő részt vesz Róma püspökének (...) jótékony kezdeményezéseiben. E gesztusnak nemcsak gyakorlati értéke van, hanem erős szimbolikus jelentősége is, mint a pápával való közösségnek és a testvéreink szükségleteire való odafigyelésnek a jele.
Az Apostoli Szentszék az egész világot átfogó karitatív munkájának támogatására a templomi gyűjtés mellett más módokon is elfogadja a hívek szeretetadományait. Lehet postai úton közvetlenül XVI. Benedek pápának címezni, bankon keresztül utalni, illetve az utóbbi években online adományokat is fogad a Péterfillér Hivatal a Vatikán internetes oldalán keresztül.
A latinul Denarius Sancti Petrinek nevezett gyakorlat a VIII. században Angliában alakult ki: a megtért angolszászok elhatározták, hogy évente anyagi hozzájárulást küldenek a pápának. A középkorban kötelezővé vált a péterfillérek gyűjtése, ám a reformáció idején átmenetileg szünetelt a szokás. A XIX. század közepén Franciaországban élesztették újjá a péterfillérgyűjtést.