Gyurcsány Ferenc a Berni követ című film antihősét tüntette ki 2006-ban!

Mi, fiatal kereszténydemokraták tisztelettel emlékezünk meg azon honfitársaink áldozatvállalásáról, akiket a tömeggyilkos, embertelen kommunista önkényuralom megfosztott életüktől, szabadságuktól, családjuktól, egészségüktől, anyagi javaiktól – kezdte a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott sajtótájékoztatót Gaal Gergely a Terror Háza előtt. Az IKSZ vezetői hangsúlyozták: a baloldalnak tisztáznia kell a viszonyát a kommunista diktatúrával.

A KDNP-s politikus kiemelte, hogy a negyven évig tartó diktatúra örökségének lebontása csak akkor lesz teljes, ha az a lelki és szellemi örökség is végleg eltűnik, ami a kommunista ideológia utóhatásaként néhol még mindig érzékelhető.

Hollik István az IKSZ elnöke szerint szomorú aktualitása van a mai emlékezésnek. Ma mutatja be a köztelevízió a valós történelmi eseményeket bemutató Berni követ című filmet, melynek antihőse az elnyomó diktatúra svájci nagykövete, Marjai József, aki az elnyomó diktatúra működtetője volt hosszú évtizedeken keresztül.

„Akkor is elfogadhatatlannak tartottuk és ma is annak tartjuk, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként 2006-ban – többek ellenkezésére – állami kitüntetésben részesítette Marjai Józsefet” – hangsúlyozta Hollik István.

A fiatal kereszténydemokraták szerint az ilyen lépések összemossák a diktatúra áldozatait, a működtetőivel. Nem segítik a tisztánlátást és a múlttal való szembenézést sem.

Az IKSZ vezetői ezért felszólítják Gyurcsány Ferencet és Mesterházy Attilát, hogy tisztázzák viszonyukat az elnyomó diktatúrához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!