Gyurcsány Ferenc ismét hazudott

Miközben televíziós interjújában Gyurcsány Ferenc a nemzetmentő szerepében tetszelgett, egy árva szót sem ejtett arról, hogy ő és kormánya jutattatta oda Magyarországot, ahol ma van. Miként arról sem, hogy 2002 óta a szocialista kormányzás ideje alatt négyezer milliárd forinttal növelték meg az államadósságot. A KDNP szóvivője az MTI-nek kifejtette: a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot – a harmadik világban folytatott tevékenysége alapján – nem emberbaráti szervezetként lehet ismerni, s nem igaz az, hogy ezek a szervezetek nem szólnak bele az egyes, általuk megsegített országok ügyeibe.

Patetikus színházi előadást láthattunk Gyurcsány Ferenctől a Magyar Televíziónak adott szerda esti interjúban, amelyből kiderült, hogy Ő, Veres János és Bajnai Gordon mentették meg Magyarországot, holott mindegyikük tevékenyen részt vett abban, hogy az ország oda jutott, ahol ma van, azaz négyezer milliárd forinttal növelték meg az államadósságot - összegezte a Kereszténydemokrata Néppárt  véleményét a párt szóvivője.

A KDNP úgy látja, hogy a készenléti hitelre egyáltalán nem lett volna szükség, hiszen – az OTP elemzőinek véleménye szerint – a Magyar Nemzeti Bank valutatartaléka elegendő lett volna az adósságszolgálat biztonsági tartalékaként - mondta Halász Zsuzsa.
   
A KDNP szóvivője kifejtette: a Nemzetközi Valutaalapot és a Világbankot – a harmadik világban folytatott tevékenysége alapján – nem emberbaráti szervezetként lehet ismerni, s nem igaz az, hogy ezek a szervezetek nem szólnak bele az egyes, általuk megsegített országok ügyeibe. Miért lenne ebben kivétel Magyarország – tette fel a kérdést Halász Zsuzsa.
   
Közölte: Gyurcsány Ferenc „hiénák karmaiba löki Magyarországot, s még unokáinkat is eladósítja. Talán csak nem arról van szó, hogy Gyurcsány Ferenc a nemzetközi tőke kezére játssza Magyarországot?" – tette fel a kérdést a szóvivő. Hozzátette: jó lenne tudni más egyéb feltételek mellett azt is, mit fog tartalmazni a szerződés záradéka.
   
Mint Halász Zsuzsa mondta, arcátlan, hogy ezt a lépést Gyurcsány Ferenc hazafias tettnek tünteti fel.

Harrach Péter a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke a miniszterelnök közszolgálati televízióban adott interjújára reagálva aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a kormányfő és az IMF megállapodása mind az ország, mind a világ számára rossz üzenet. Az alelnök szerint ezen a képen a „válságmenedzser” szerep nem sokat segít.

Harrach Péter hangsúlyozta: a Gyurcsány-kormány egyik válságból a másikba sodorta az országot, emiatt a világgazdaságban bekövetkezett folyamatok legyengült állapotban érték Magyarországot, a miniszterelnök szavai minden igyekezete ellenére nem hitelesek

A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szégyenpadra ültette országot a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kért hitellel, a megszorításokkal pedig „brutális támadást" intéz nyugdíjasok és a közszférában dolgozók ellen – mondta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője, aki a kormányfő szerda esti televíziós interjújára reagált az MTI-nek.

„Gyurcsány Ferenc szégyenpadra ültette Magyarországot, ugyanis Magyarország az egyetlen olyan uniós tagállam, amely arra kényszerül, hogy az IMF-től hitelt vegyen fel"– mondta a szóvivő.
   
Szerinte nyilvánvaló, hogy a „kormányzati alkalmatlanság, tehetetlenség, pipogyaság" vezetett idáig, miközben minden más európai uniós tagállam megtalálta a megfelelő válaszokat a válságra.
   
Hozzátette: Gyurcsány Ferenc azt érte el az elmúlt hat év kormányzásával, hogy Ukrajnával, Fehéroroszországgal és Pakisztánnal tartozunk egy kategóriába.
   
A Fidesz szóvivője szerint ráadásul kétmillió kiszolgáltatott ember közvetlen kárvallottja lesz azoknak a megszorító intézkedéseknek, amelyekről kiderült, hogy nem az IMF erőltette Magyarországra, hanem a kormány saját ötletei.
  
Gyurcsány Ferenc és kormánya „brutális támadást" intézett nyugdíjasok és a közszolgálatban dolgozók ellen, miközben korábban arról hallottunk, hogy ezek a társadalmi csoportok az MSZP-nek rendkívül erős szövetségesei – mondta.
   
A szóvivő viszont a Fidesz számára elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány brutális megszorításokkal megint azokkal az emberekkel fizettesse meg a saját alkalmatlansága árát, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ebbe a helyzetbe jutott.

Az SZDSZ nem ért egyet a miniszterelnök helyzetértékelésével – mondta Gulyás József ügyvivő, aki Gyurcsány Ferenc szerda esti televíziós nyilatkozatára reagált az MTI-nek.
   
Nem azért volt szükség a hitel-megállapodás megkötésére, mert a kormány az utóbbi időben jól tette a dolgát, hanem éppen ezért, mert „a Magyar Köztársaság kormányai nem tettek meg mindent azért, hogy csökkentsék a gazdaság és a költségvetési politika sebezhetőségé” – ismertette pártja álláspontját Gulyás József.

A Magyar Demokrata Fórum csalódott, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnök első mondata a Magyar Televízióban nem a bocsánatkérés volt – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerdán este az MTI-nek.

Dávid Ibolya kiemelte: a miniszterelnök egy mondatával sem érzékeltette felelősségét arra nézve, hogy ilyen nehéz helyzetbe került az ország.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!