Gyurcsány hatalomban tartása százezrek megélhetését veszélyezteti

A Fidesz biztató kezdetnek tartja a szerdai ötpárti egyeztetést, amely azonban szerinte nem hozhatott igazi áttörést, mert minden hatékony és hiteles kormányzati lépés alapvető pontja a miniszterelnök-csere; erről Navracsics Tibor frakcióvezető és Tállai András képviselő beszélt a megbeszélést követő budapesti sajtótájékoztatón. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint a családok megélhetése kerülhet veszélybe a következő hónapokban, években, egyrészt a bérbefagyasztással, másrészt azzal, hogy a magánszférában 200 ezer ember, a közszférában pedig 100 ezren veszítheti el állását.

Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője az ötpárti egyeztetés után újságíróknak azt mondta, egyetértettek Kóka János nyitógondolatával, hogy Magyarországot azért sújtja jobban a válság a régió országaihoz képest, mert itt a legnagyobb a politikai kockázat.
   
A KDNP szerint a családok megélhetése kerülhet veszélybe a következő hónapokban, években, egyrészt a bérbefagyasztással, másrészt azzal, hogy a magánszférában 200 ezer ember, a közszférában pedig 100 ezren veszítheti el állását.
  
„A válságból kitörés origója, minden hatékony és hiteles kormányzati lépés alapvető pontja a miniszterelnök-csere” – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője.
   
Navracsics Tibor azt mondta, az ötpárti egyeztetés sok szempontból csak biztató kezdet, igazán áttörést nem hozhatott, mert a pénzügyi válság mögött évek óta jelen van egy hitelességi válság és egy vezetési válság a miniszterelnök hiteltelensége miatt.
   
Az ötpárti egyeztetésről szólva Tállai András kiemelte: a kormány nélkül zajló találkozón az MSZP miatt nem lehetett megegyezni, mert a szocialisták több kérdésben jelezték, hogy korlátozott mandátummal érkeztek.
   
Mint kiderült, a Fidesz költségvetési tanácsról szóló javaslatát a KDNP és az SZDSZ elfogadta az egyeztetésen, Tállai András ugyanakkor az MSZP-t tartja az elfogadás gátjának, mert elmondása szerint a szocialisták csak akkor támogatnák a tanácsot, ha mellé költségvetési hivatalt is felállítanának. A hivatalt az MDF is támogatja, azonban a többi ellenzéki párt nem - tette hozzá a képviselő, aki szerint az MSZP újabb időt kért szakmai tárgyalásokra, amit hétfő reggel talán folytatnak.
   
Navracsics Tibor úgy vélte, ha az MSZP és az MDF ragaszkodik a hivatalhoz, akkor az ötpártin kialakult állásponttól fog eltérni.
   
Mint elhangzott, a költségvetési tanács ügyében egy tisztázatlan kérdés maradt, hogy a Magyar Nemzeti Bank és az Állami Számvevőszék elnöke legyen tag, vagy ők is delegáljanak valakit a köztársasági elnökhöz hasonlóan. Erről a Fidesz kész tárgyalni.
   
A Fidesz szerdán azt javasolta, hogy fogadják el azt az elvet, amely szerint az infláció nagysága és a gazdasági növekedés mértékének 50 százaléka legyen a kiadási plafon. Ez a párt számításai szerint valamivel kisebb összeget eredményezne, mint ami a jelenlegi költségvetési törvényben szerepel. Tállai András azt mondta, az elvnek megfelelően 2009-re meg kell próbálni összegszerűen meghatározni ezt az összeget.
  
A szakpolitikus kitért arra, hogy a tárgyaláson a Fidesz és a KDNP egyedül képviselte az adócsökkentés ügyét, ugyanakkor az adótörvények egyszerűsítését, és a gazdaság kifehérítését mind az öt párt támogatta. Ebben a kérdésben szerdán újabb szakmai egyeztetést tartanak.
   
A Fidesz az egyeztetésen felvettette korábbi javaslatát a kormánytagok személyes felelősségéről, amely azt jelentené, hogy ha a kormány eltér a költségvetés végrehajtástól, akkor a miniszterek és államtitkárok havi illetményükkel felelnek. Ebben az ügyben a legnagyobb ellenzéki párt kapcsolódó módosító indítványt nyújt be.
   
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a Fidesz szerint a válság megoldása három alapvető pilléren nyugszik: a pénzügyi egyensúlyon, a szociális biztonságon és a gazdasági növekedésen. Hangsúlyozta: a pénzügyi egyensúly felelős költségvetési politikát követel meg, amelynek intézményi alapja a költségvetési tanács.
   
A Fidesz szerint a gazdasági növekedés és a pénzügyi egyensúly nem mehet a szociális biztonság kárára, ezért az ellenzéki párt 10 milliárd eurós növekedési programot javasol. Az egyik ötmilliárd az adócsökkentés fedezetéül szolgálna, a Fidesz szerint ugyanis a korrupció és a bürokratikus eljárások miatt 200-200 milliárd forintot lehetne megspórolni, a hiteles kormányzással pedig a kamatterhek is csökkenthetők lennének.
   
A másik ötmilliárd euróval a kis- és középvállalkozásokat juttatná pénzhez a Fidesz, mégpedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv átprogramozásával, hogy a jelenlegi 3 százalék helyett az uniós források 25-30 százaléka jusson el hozzájuk. Navracsics Tibor üdvözölte, hogy a hírek szerint ezt a miniszterelnök is támogatná.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!