Gyurcsány ítélje el az agresszív orosz lépéseket

Helyes volna, ha a Kínában tartózkodó miniszterelnök nemcsak párttársainak üzengetne saját politikai jövőjéről, hanem – az Európai Unió egyik tagállamának miniszterelnökéhez méltó módon – egyértelműen elítélné az agresszív orosz lépéseket – olvasható a Kereszténydemokrata Néppárt nyilatkozatában.

A Kereszténydemokrata Néppárt szerint Oroszországnak joga, sőt kötelessége, hogy védje a határain kívül élő orosz népességet. Ez azonban nem szolgálhat nagyhatalmi érdekeket és nem irányulhat más államok területi épsége és szuverenitása ellen.

Az elmúlt hét eseményei bizonyították: Moszkvában képtelenek felfogni, hogy a Szovjetunió már nem létezik, hogy korábbi területén szuverén államok jöttek létre. A grúziai beavatkozás nyílt agresszió, ami méltán váltotta ki a demokratikus alapelveket valló országok neheztelését. Oroszország, miközben ellenzi Koszovónak Szerbiából való kilépését, Grúziában sem támogathat szakadár törekvéseket. A régi szovjet beidegződéseket idézik azok a kijelentések, amelyekkel az orosz diplomácia felelt a kritikákra. Magyarországon sem volt képes az orosz nagykövet cáfolni azokat a megállapításokat, amelyekkel Orbán Viktor, a Fidesz elnöke jellemezte a grúziai orosz agressziót, helyette a kulturált diplomáciában megengedhetetlen durvasággal válaszolt. Oroszország még meg kell tanulnia a leckét, ami a demokrácia iskolájában a következő osztályba lépéshez szükséges.

Magyarországnak nemcsak a NATO felé törekvő Grúziával kell szolidárisnak lennie. Rá kell mutatnia: Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy az Európai Unió egyik tagállamát, a NATO tagját, Lengyelországot atomtámadással fenyegesse. Az otrombaság, amellyel Moszkva a lengyel amerikai rakétavédelmi megegyezésre reagált, félelmet tükröz és a szovjet időket idézi. Az elmúlt napok történései hiteltelenné teszik az orosz demokratikus átalakulást, és elengedhetetlenné Európa energetikai függőségének gyors felszámolását.

A hidegháború fellángolását nem lehet lapítással fékezni. A Kereszténydemokrata Néppárt megdöbbent, hogy a magyar kormány még nem kérette be a külügyminisztériumba az orosz nagykövetet, és hivatalosan nem tiltakozott azon durva kijelentések ellen, amelyekkel az egyik legjelentősebb magyar politikus kritikáját illették. A párt elengedhetetlennek tartja, hogy mihamarabb szülessék olyan kormánynyilatkozat, amely világossá teszi, hogy hazánk szolidáris Lengyelországgal. Az orosz fenyegetés ugyan komolyan nem vehető, de szó nélkül sem hagyható. Helyes volna, ha a Kínában tartózkodó miniszterelnök nemcsak párttársainak üzengetne saját politikai jövőjéről, hanem – az Európai Unió egyik tagállamának miniszterelnökéhez méltó módon – egyértelműen elítélné az agresszív orosz lépéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!