Gyurcsány most azt hazudja, hogy mindenki hazudik

A Gyurcsány-kormány most a politikai felelősség szétterítésével próbálkozik, noha ő a felelős az ország csődbe juttatásáért. Gyurcsány Ferenc nem tudta azt hazudni, hogy nem hazudott, most az hazudja, hogy mindenki hazudik – mondta Semjén Zsolt a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

Tudatos egyházellenes kultúrharcot folytat az MSZP és az SZDSZ. Hallhattuk, miként poénkodott a miniszterelnök azzal, hogy Szűz Mária levette a kezét az országról, és nem maradt nekünk más, csak ő meg a pártja. Megjegyzem, sok nem maradt abból, amire Gyurcsány Ferenc eddig rátette a kezét – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Semjén Zsolt.

A KDNP elnöke szerint ma az egyházi intézmények szándékos ellehetetlenítése folyik, az egyházi iskolákba járó diákok és tanáraik pedig súlyos diszkrimináció áldozatai. Ezt már az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék is többszörösen megállapította – tette hozzá.

Semjén Zsolt a válság kapcsán azt mondta: a Gyurcsány-kormány most a politikai felelősség szétterítésével próbálkozik, noha ő a felelős az ország csődbe juttatásáért. Gyurcsány Ferenc nem tudta azt hazudni, hogy nem hazudott, most az hazudja, hogy mindenki hazudik – mondta a pártelnök.

Az SZDSZ-re és az MDF-re utalva azt mondta, létezik a parlamentben egyfajta hárompárti koalíció, amely hatalomban tartja a jelenlegi kabinetet. Pedig az ellenzéknek döntenie kell: vagy Gyurcsány vagy a magyar nép oldalán áll. Nyilvánvaló, hogy mi az utóbbit választjuk – mondta a KDNP elnöke.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!