Gyurcsánynak mennie kell!

Magyarországnak nincs több elvesztegetnivaló ideje, minden egyes perc, amit Gyurcsány Ferenc és kisebbségi kormánya a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással tölt, újabb és újabb súlyos károkat okoz az országnak, Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a közéletből – olvasható a Fidesz elnökségének az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulóján kiadott közleményében.

Két évvel ezelőtt, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön elhangzott hazugságbeszéde – olvasható a Fidesz elnökségének nyilatkozatában.

Két évvel ezelőtt mindenki, az egész ország szembesülhetett a ténnyel: Gyurcsány Ferenc és az MSZP tudatosan hazudott „reggel, éjjel meg este”, és tudatosan vert át minden magyar embert a hatalom megtartása érdekében. A hitelességét és szavahihetőségét bel- és külföldön egyaránt elveszítő Gyurcsány Ferenc sem akkor, sem pedig azóta egyetlen szóval sem kért elnézést azoktól, akiknek másfél-két éven keresztül nap mint nap a szemébe hazudott - emlékeztet a nyilatkozat.

A rendszerváltozást követő időszak legmélyebb politikai válságát súlyos gazdasági és szociális válság követte: hazánk a régió éllovasából a kontinens sereghajtójává vált, a családok pedig egyre nehezebben élnek. A népakarattal szembeni ámokfutás felhatalmazás nélküli kormányzássá vált, amely a koalíció felbomlásával immár parlamenti többségét is elveszítette - áll a dokumentumban.

„Magyarországnak nincs több elvesztegetnivaló ideje, minden egyes perc, amit Gyurcsány Ferenc és kisebbségi kormánya a hatalomhoz való görcsös ragaszkodással tölt, újabb és újabb súlyos károkat okoz az országnak. A két éve nyilvánosságra került hazugságbeszéd és az elmúlt két év eseményei világosan mutatják: Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a közéletből" - olvasható a nyilatkozatban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!