Ha Görögországnál nem tudjuk, Magyarországnál és Szlovéniánál kell megvédeni az EU határát

Ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a határait a Balkán keleti kapujának számító Görögországnál, akkor a térség nyugati kapujánál kell azt megtenni, Magyarországnál és Szlovéniánál – jelentette ki Orbán Viktor az Európai Néppárt madridi kongresszusán csütörtökön. A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy Európa jelenleg gazdag és gyenge, ez pedig a lehető legveszélyesebb kombináció.

Orbán Viktor kiemelte, hogy Törökország fontos stratégiai partner, azonban ha másoktól várjuk a megoldást, akkor kiszolgáltatottá válunk. „Ha ezt nem akarjuk, akkor meg kell védenünk a határainkat" – hangsúlyozta.

A migrációs válság képes destabilizálni kormányokat, országokat és az egész európai kontinenst - emelte ki a miniszterelnök, aki szerint a probléma megoldásához ezért nyílt és őszinte beszédre van szükség, el kell dobni a politikai korrektséget, és vitát kell kezdeni álszentség és képmutatás nélkül. „Mit gondolunk a civilizációs örökségünkről? Kívülről kikényszeríthető-e a kulturális minták megváltozása? Elfogadjuk-e a párhuzamos társadalmakat? Vagy megvédjük a jogállamiságon nyugvó, toleráns életmódot, amelyet eddig éltünk?" – tette fel a kérdést Orbán.

A kormányfő szerint mindenképp tisztázni kell, hogy amivel Európa szembenéz, az nem menekültválság. „Ez népvándorlás, amely gazdasági bevándorlókból, menekültekből és külföldi fegyveresekből is áll. Ellenőrizetlen és szabályozatlan folyamat" – mondta a miniszterelnök, aki szerint korlátlan a folyamatban részt vevő emberek utánpótlása.

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az európai kereszténydemokrata felfogás nem tűr meg semmilyen muzulmánellenes politikát. „A muszlim hit, amelyet becsülünk és tisztelünk, nem felelős e népvándorlás alapvető okaiért" – fogalmazott.

A magyar miniszterelnök kijelentette, hogy itt az ideje tisztázni az erkölcsi felelősségünk természetét. Őszinte részvétet érzünk azok iránt, akik elhagyták az otthonukat. Ők áldozatai az országaik rossz kormányzásának, az elhibázott nemzetközi politikai döntéseknek, a teljesíthetetlen várakozásokat keltő európai politikánknak és nyilvánvalóan áldozatai az embercsempészeknek – közölte.

„Azonban az, hogy áldozatnak tekintjük őket, nem jelentheti azt, hogy magunkat is áldozattá tesszük (...) Erkölcsi felelősségünk visszaadni ezen emberek számára otthonukat és országukat. Nem lehet az a célunk, hogy új európai életet nyújtsunk számukra" – emelte ki a kormányfő.

Orbán Viktor emellett megismételte korábbi kijelentését, amely szerint mindenkit megillet az emberi méltósághoz és a biztonsághoz fűződő jog, de egy német élet vagy egy magyar élet nem jár mindenkinek, csak azoknak, akik megdolgoztak érte.

A madridi tanácskozásra 32 országból érkeztek résztvevők, köztük 14 állam- és kormányfő, 11 uniós biztos és 750 küldött. A kongresszus egyik kiemelt témája az európai migrációs válság.
 
Orbán-Rajoy-megbeszélés: az EU külső határait meg kell védeni

Az európai migrációs válságról egyeztetett csütörtökön Orbán Viktor magyar és Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök, akik egyetértettek abban, hogy az Európai Unió külső határait meg kell védeni – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor az Európai Néppárt madridi csúcstalálkozójának helyszínén folytatott kétoldalú megbeszélést a spanyol kormányfővel.


 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!