Ha nem védjük meg határainkat, tízmilliók fognak jönni

Ha nem védjük meg a határainkat, akkor újra és újra tízmilliók fognak jönni Európába – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában pénteken. A kormányfő az előző napi, a bevándorlásról folytatott brüsszeli tárgyalásait úgy értékelte: komoly véleménykülönbség van az EU és Magyarország között, mert az uniós vezetők nagy része úgy gondolja, mindenkit be kell engedni. Pedig ha mindenkit beengedünk, vége Európának – mondta miniszterelnök.

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a mostani „népvándorlásnak" korlátlan az utánpótlása, és egyszer csak arra lehetünk figyelmesek, hogy „mi vagyunk kisebbségben a saját kontinensünkön". Ezért azoknak – folytatta –, akik a jobb élet reményében jönnének Európába, azt kellene üzenni, ne induljanak el, mert nem jöhetnek majd be, vagy ha mégis, akkor hazaküldik őket.

Hangsúlyozta: csak úgy lehet kielégíteni az európai polgároknak a biztonság iránti jogos igényét, ha meg tudjuk védeni a határainkat.

Európának most erősnek kellene lennie, ezzel szemben gazdag, de gyenge, ami a legrosszabb kombináció – fogalmazott, megerősítve véleményét: a határok megvédésében erőt kell mutatni.

A miniszterelnök beszámolója szerint csütörtöki brüsszeli megbeszélésein megkérdezte tárgyalópartnereit, tudnak-e jobb javaslatot a magyarországi fizikai határzárnál, amire azt felelték, hogy ők nem szeretik a kerítést, de jobb ötletük nekik sincs.

A kvótarendszer tervét Orbán Viktor úgy kommentálta: kvótákról, szétosztásról akkor érdemes beszélni, ha képesek vagyunk megvédeni a határokat. „Mindent meg tudunk fontolni, ha megvédtük a határokat" – mondta, jelezve azonban: nem támogat olyan megoldásokat, amelyekről a kezdeményezői is tudják, hogy nem megoldás.

Olyan írásos javaslat nem született, amely szerint elvinnének Magyarországról bevándorlókat – közölte a kormányfő, aki – ezzel épp ellenkezőleg – csak olyan írásos javaslatot ismer, hogy a Görögországban és az Olaszországban lévő emberekből áthoznának Magyarországra néhány ezret, tennék ezt úgy – mondta –, hogy ide többen érkeznek, mint Görögországba és Olaszországba.

Görögországgal kapcsolatban megjegyezte, teljes szívvel szolidáris a görög néppel, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ha Görögország mint frontállam teljesítené schengeni kötelezettségeit, akkor Magyarországon nem lennének problémák. Ha mindenki így viselkedik, összeomlik a schengeni rendszer és az egész Európai Unió – figyelmeztetett.

Szólt arról is, hogy tiszteletben kell tartani azokat az országokat, amelyek korábban úgy döntöttek, szeretnének együtt élni muszlim közösségekkel, „de nekünk is jogunk van eldönteni, hogy akarjuk-e követni az ő példájukat vagy nem". Ő azt tanácsolja, a magyarok ne kövessék.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a budapesti Keleti pályaudvarnál kialakult „balhét" szerinte a német elhibázott kommunikáció, a Németországba szóló, később visszavont meghívó „hamis ígérete" idézte elő.

Ha Magyarország továbbengedi ezeket a magyar törvényeket elfogadni és együttműködni nem akaró bevándorlókat, az osztrákok lezárják a határt – mondta, azzal folytatva, hogy ha a magyarok fenn akarják tartani az Európán belüli szabad mozgásuk lehetőségét, meg kell védeniük külső határaikat, és ki kell kényszeríteniük az európai jogszabályok betartását a Keleti pályaudvarnál is.

Németország adjon vízumot ezeknek az embereknek, és „akkor mi ki tudjuk őket engedni" – fogalmazott.

Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a magyar hatóságok minden elismerést megérdemelnek, a rendőröket külön is kiemelte, mert „az, hogy képesek voltak fenntartani a rendet fizikai erőszak alkalmazása nélkül, az egy nagyszerű, európai szellemiségű rendőri teljesítmény".

A várhatóan a hónap közepétől hatályos új magyar bevándorlási szabályokat Orbán Viktor úgy jellemezte: szeptember 15-től egy másik időszámítás kezdődik. Jelezte, már szombaton megindul egy tájékoztató kampány, hogy a bevándorlók is felkészülhessenek az új helyzetre, arra, hogy nem léphetnek be Magyarországra illegálisan. Az új szabályok betartatására mindenki, Szerbia, Macedónia, a bevándorlók és az embercsempészek is készüljenek fel! – hangoztatta.

A visegrádi négyek pénteki prágai találkozójától a miniszterelnök megértést vár, szerinte a tanácskozáson „ideológia helyett lehet beszélni a valóságról". Szlovákia, Csehország és Lengyelország értékesnek tekinti a saját jelenlegi identitását, és folytatni akarja az európai történelmét – fogalmazott a kormányfő, aki azzal számol, hogy „itt több megértésre találhatunk, mint Brüsszelben". Megjegyezte ugyanakkor, hogy Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Donald Tusk európai tanácsi elnökkel konstruktív megbeszélést folytatott, a szocialista Martin Schulz európai parlamenti elnökkel „meg olyat, amilyet lehet".

Végül azzal kapcsolatban, hogy az éjjel huligánok randalíroztak Budapesten a péntek esti magyar-román Eb-selejtező előtt, Orbán Viktor azt mondta: „azt hittem, hogy több megértés van bennük, és látják, hogy milyen a helyzet Magyarországon az illegális bevándorlók miatt. (...) Úgy látszik, nem csak az európai vezetők, én is illúziókat kergetek néha".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!