Hamarosan szükség lesz Magyarország újjáépítésére

Orbán Viktor szerint hamarosan szükség lesz Magyarország újjáépítésére, hasonlóan Németország háború utáni újjáépítéséhez. A Fidesz elnöke a Konrad Adenauer Alapítvány által a határnyitás 20. évfordulóján szervezett budapesti konferencián elmondta: pontosan tudja, hogy az előző rendszer, a szocializmus mit csinált az emberből, ezért mindent meg fog tenni, hogy annak a rendszernek a képviselői és szellemi utódai ne gyakorolhassanak hatalmat.

Hozzátette: azok a szocialisták, akik maguk is a pártállam fenntartói, haszonélvezői, illetve a gazdasági összeomlás okozói is voltak, próbálják most kioktatni az embereket demokráciából, igazságosságból, piacgazdaságból és szociális érzékenységből.

A határnyitás - Út a szabadságba című konferencián a politikus kifejtette: a közös tapasztalatok adják az alapját annak, hogy Magyarország és Németország megértse egymást, hiszen 1949 után Magyarország egésze, Németországnak pedig negyede megszállási övezet lett. Orbán Viktor a II. világháború utáni német újjáépítésre utalva arról beszélt, hogy egy ország újjáépítését úgy lehet elkezdeni, hogy kézről kézre kell adni a téglákat, közben meg kell szólítani egymást. Ezekre a tapasztalatokra, téglaadogatás, polgári gesztusok kíséretében, attól tartok Magyarországion is hamarosan szükség lesz – mondta.

Az ellenzéki pártelnök kijelentette: a többség önmagában nem elég. Kelet-Európában a szabadság, a jog és a közjó összetartozására akarják építeni egész Európa jövőjét, s ha a többséget erre használják, akkor megérdemlik azt, ha nem erre, akkor pedig azt érdemlik meg, hogy elveszítsék a többséget. Úgy fogalmazott, hogy Európa ma olyan világ, ahol demokratikus politika uralkodik, az pedig a többség felhatalmazásán nyugvó közéleti rendszer. Vagyis a demokratikus politika arról szól, hogy többséget teremtünk azon törekvések mögé, amelyet képviselünk – mondta, megjegyezve, akkor van ez így, ha komolyan gondolják, hogy a hivatásuk az emberek életének jobbá tétele.
    
Orbán Viktor a rendszerváltáshoz kötődő tévhitnek nevezte azt, hogy Magyarországon nem volt tömegmozgalom, a rendszerváltás az elitek kiegyezése lett volna. Példaként említette, hogy 1988 után négy nagy tömegdemonstráció is volt, és szerinte ha azok nem lettek volna, akkor az átmenet egészen másképp zajlott volna le. A Fidesz elnöke szerint az is a tévhitek közzé tartozik, hogy a magyar rendszerváltás a kedvező világpolitikai helyzetnek, az elszánt reagani politikának, a gorbacsovi peresztrojkának köszönhető. Úgy vélte, ha ez igaz lenne, akkor a közép-európai országokban a fennálló diktatórikus rendszer konzerválódhatott volna szovjet befolyás nélkül.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!