Harka is változást akar

Magyarországon ma az egyetlen kormányzóképes erő a Fidesz-KDNP szövetség – jelentette Firtl Mátyás, Sopron és környéke kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, képviselőjelöltje egy Harkán tartott lakossági fórumon. A képviselő politikai helyzetelemzéséből kiderült, hogy az elmúlt 8 év hozzá nem értő kormányzása sodorta abba az állapotba az országot, amelyben a gazdasági válság oly mértékben sújtotta, hogy csak az IMF-hitel jelentett menekvést.

A folyamatosan változó összetételű szocialista kormányok teljesen alkalmatlanok voltak a rend megőrzésére – mutatott rá elemzésében Firtl Mátyás. Az egészségügy és a szociális ágazat nehézségeinek okaira is rávilágított, amely elsősorban a folyamatosan csökkenő központi költségvetési támogatások miatt a szintén padlóra küldött önkormányzatok pénzügyi helyzetét tovább nehezítik. A kivéreztetett önkormányzatokat is a felelőtlen 8 éve tartó kormányzati politika sodorta az ellehetetlenülésbe.

Firtl Mátyás a fórumon arról is szólt, hogy nyolc év után a kampány közeledtével a szocialistáknak eszébe jutott, hogy végre elfogadják a Fidesz javaslatát, és csökkentsék a távhő áfáját, ami egyértelműen kampányfogás. Ezzel 17 milliárd forintot hagytak az embereknél, a gázár-támogatás megvonásával viszont most 55 milliárd forintot vesznek el tőlük, miközben az emberek több százezrei nem is távhős lakásban élnek, akik egyre többet fizetnek a fűtésért.

A munkanélküliség 10,8 százalékra emelkedett, erre 1994 óta nem volt példa Magyarországon, aminek hatását már a nyugati határszélen is éreznek az emberek - derült ki a fórumon elhangzott hozzászólásokból.

Szintén a hozzászólók fogalmazták meg azt is, hogy az MSZP-kormány kezéből kicsúszott az irányítás, a szocialisták nem alkalmasak az emberek problémáinak megoldására.

Firtl Mátyás, a térség országgyűlési képviselőjeként ellenzékből összehasonlíthatatlanul többet tett Harkáért, mint a kormánypárt képviselője - jegyezte meg egy hozzászóló.

A harkaiak azt is nagyra értékeli, hogy bár a kormány nem törődött volna vele, de a határon átvezető utak kérdése kapcsán Firtl Mátyás többször szót emelt a Magyar Országgyűlésben, ezért a kormány kénytelen volt foglalkozni a magyar-osztrák határon átnyúló utak kérdésével is. Firtl Mátyás azon kevés ellenzéki politikusok közé tartozik, akinek a határok átjárhatósága és az útfejlesztés érdekében elmondott interpellációját még a parlament baloldali többsége is jogosnak találta.

A harkaiak ezt is megköszönték, mint ahogyan azt is, hogy a képviselő minden ünnepükön és jeles alkalmaikon jelen volt a helyiekkel.

Firtl Mátyás kiemelte: 2010. április 11-én történelmi lehetőség adatik meg minden magyar embernek arra, hogy végleg közösen lezárhassuk a hazugságra és tisztességtelenségre épülő Gyurcsány-korszakot. Az elszámoltatás, a politikai felelősség helyreállítása, a közrend megteremtése, a tisztességes munkával elért teljesítmény, a gyarapodást szolgáló vállalkozó szellem, a család, a nemzet becsületének helyreállítása mindannyiunk közös érdeke - hangsúlyozta a képviselő, hozzátette: Ezek megvalósítása egyben mindannyiunk közös felelőssége is.

Ez a választás történelmi lehetőséget ad az embereknek a mélyreható változtatásra, olyat, amilyen 1956 -ot teljesíti be, amilyenre utoljára 1989-90-ben, a rendszerváltáskor volt példa.

Ezért arra kérte a harkaiakat, hogy 2010. április 11-én szavazzanak a Fidesz-KDNP szövetségre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!