Harrach Péter: védje külön törvény a vallási szimbólumokat!

Hideget, meleget is kapott, javarészt ellenzéki politikusoktól, a KDNP képviselőcsoportjának első embere a frakcióvezetők ötpárti egyeztetése utáni nyilatkozata miatt, amely szerint jó lenne, ha külön törvény védené a vallási szimbólumokat Magyarországon. Harrach Péter a pénteki 180 percben azt mondta, a Fidesz már be is jelentette, hogy tervez ilyesmit, és a KDNP-nek is van elképzelése, erről azonban még korainak tartotta beszélni.

A párizsi események kapcsán három terület is előkerült, amelyről a kisebbik kormánypártnak határozott véleménye van. A terrorizmust a párt határozottan elítéli, megelőzését nagyon fontosnak tartja, és természetesen együtt érez az áldozatok családjaival. Az okok elemzésekor a KDNP is nagyon fontosnak tartja körbejárni a bevándorlás problematikáját. A harmadik kérdés pedig, amelyről Ferenc pápa is szólt, hogy megengedhetetlen mindenféle vallásgyalázás – hangoztatta a frakcióvezető a Magyar Rádió reggeli műsorában.

A régi Btk.-ban még szerepelt a lelkiismereti és vallásszabadság sérelmére elkövetett tettek szankciója, az újból azonban kimaradt, azzal a hivatkozással, hogy a tágabb kört jelentő emberi méltóság védelme tartalmazza ezeket az elemeket, ami igaz, de ez nem mindenkinek ugrik be az ilyen cselekmények elkövetésekor. Vannak dolgok, amelyeket ki kell mondani, hogy egyértelműek és világosak legyenek – jelentette ki a frakcióvezető. Hozzátette: ennek a tételnek a visszahelyezése a Btk.-be ilyen megoldás lehet, majd úgy vélekedett: álszent magatartás, ha tudomásul vesszük, hogy Európa befogadja a muszlimokat, utána pedig gyalázza a vallásukat, ahogyan álszent az is, ha nem állítunk karácsonyfát, hogy ne sértsük a muszlimok önérzetét, miközben súlyosan megalázzuk őket legszentebb érzéseikben.

A műsor itt hallgatható meg.

Álszent a szocialista vélemény

Az MSZP ellenállása miatt nem kerülhetett sor érdemi kérdések tárgyalására azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet szerdán tartottak a párizsi tragédia nyomán – erősítette meg a Magyar Hírlapnak Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Álszentnek nevezte azt a szocialista véleményt, amely szerint nincs összefüggés a bevándorlás és a párizsi terrortámadás között. Kérdére válaszolva kijelentette: nem tartja kizártnak, hogy pártja támogatná a közösségi szimbólumok fokozottabb védelmét.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!