Hatályba lépett XVI. Benedek pápa lemondása

A lemondás automatikusan lépett életbe, ezt az időpontot ugyanis a katolikus egyházfő már akkor előre jelezte, amikor távozási szándékát február 11-én bejelentette. Mostantól kezdetét veszi a „sede vacante'” („üres trón”) ideje, amikor a katolikus világ központjában éppen senki nem foglalja el Szent Péter utódaként a trónt. „A következő pápa itt van közöttetek, és én már most feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok neki” – mondta a távozó pápa, aki áldását adta a bíborosokra.

A Szentatya egyenként búcsúzott a már Rómába érkezett több mint hetven bíborostól, néhány szót váltva velük különböző nyelveken. A VIII. Kelemen pápáról elnevezett vatikáni teremben tartott találkozón részt vett Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, aki olaszul szólt a pápához.

A lemondás hatályba lépésének pillanatában XVI. Benedek már nem tartózkodott a Vatikánban, még a délután folyamán helikopteren elhagyta a miniállamot és a Castel Gandolfóban lévő pápai nyári rezidenciára repült. Mivel ezúttal – szokatlan módon – egy pápa még életében távozik az egyház éléről, a konklávé előkészítési folyamata már az elmúlt hetekben elkezdődött, egyelőre azonban még nem jelentették be, hogy mikor ülnek össze zárt ajtók mögött a pápaválasztó bíborosok.

Erdő Péter bíboros, prímás szerint péntekre várható a konzisztórium, vagyis a bíborosi kollégium összehívása, és március második felében vagy közepén tarthatják meg a konklávét a pápaválasztásra jogosult bíborosok.

Arra az időre, amíg a pápai hivatal betöltetlen, a camerlengo bíboros (pápai kamarás) veszi át a Vatikán irányítását. A pápai kamarás a Szentszék vagyonát kezelő apostoli kamara vezetője, akinek a munkáját három bíboros segíti.

Eddig évszázadokon át a katolikus egyházfő halálával üresedett meg a pápai trón. A camerlengo feladata volt, hogy megállapítsa a halál beálltát, lehúzza az elhunytról a halászgyűrűt, a pápai hatalom egyik jelképét, és összetörje a bíborosi testület előtt. XVI. Benedek gyűrűjét nem törik össze, ahogyan ezt az elhunyt pápák esetében teszik. A 2005 áprilisától használt pecsétgyűrű egyben marad, de magát a pecsétet egy vésővel használhatatlanná teszik.

A camerlengo a pápa helyetteseként a hagyomány szerint használhatja az egyházfő dolgozószobáját és lakosztályát. Most viszont XVI. Benedek távozása után a pápai lakosztályt lepecsételik, és csak az új pápa megválasztása után nyitják meg újra. A pápai kamarás feladata, hogy előkészítse az új pápát megválasztó bíborosi testület, a konklávé összehívását, és ügyeljen a pápaválasztás zavartalan lefolyására.

2007 óta a 78 éves Tarcisio Bertone a camerlengo bíboros. A korábbi genovai érsek már a Hittani Kongregáció titkáraként is a későbbi XVI. Benedek legközelebbi munkatársa volt. A pápa 2006-ban nevezte ki a Vatikán államtitkárává (miniszterelnökévé).

A nagyhétre (idén március utolsó hete) már lehet új pápánk, a Vatikán várhatóan ugyanis nem hagyja főpásztorok nélkül a világ egyházmegyéit már virágvasárnapra (március 24.) sem. XVI. Benedeket egyébként a konklávé második napján megválasztották (negyedik szavazási forduló), elődjét, II. János Pált a negyediken (9. kör). A megválasztáshoz továbbra is a 115 bíboros szavazatának kétharmados többsége szükséges, a szavazás az elsőtől az utolsó körig teljesen titkos, az egyetlen kommunikációs eszköz a két szavazási körönkénti füstfelszállás lesz a vatikáni kéményből.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!