A határon túli magyar fiatalok számára is fontos az identitás megőrzése

Az identitás megőrzését kiemelten fontosnak tartotta a határon túl élő magyar fiatalok számára is Soltész Miklós államtitkár a Magyar Ifjúsági Konferencia (MIK) szombaton Kecskeméten tartott rendezvényen elmondott köszöntőjében. A szülőföldön maradás nehéz kérdés, mert a legtöbb országban kinyíltak a határok, felerősödött az elvándorlás – mondta a szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a határon túli ifjúsági szervezetek konferenciáján.

Soltész Miklós emlékeztetett a magyar tradícióra, amely a felmérések szerint minden magyar emberben megvan: a család szeretete és a gyermekvállalás. A legfontosabbnak nevezte annak megválaszolását, hogy vissza tudnak-e menni szülőföldjükre azok a magyar fiatalok, akik elhagyták. Ebben a kultúra és az oktatás mellett a család az, amelyre lehet építeni – fogalmazott az államtitkár.

Felhívta a figyelmet a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségére, és arra kérte a MIK vezetését, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot, mert az ifjúsági munka szorosan kötődik a családhoz.

Utalt a Fiatalok lendületben elnevezésű programra, amelynek keretében csaknem egymilliárd forint pályázati lehetőség áll rendelkezésre.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kijelentette: az Orbán-kormány határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája alapvetően megváltozott az előző kormányokéhoz képest. Fontosnak nevezte, hogy az ausztráliai, valamint az amerikai kontinensen működő magyar szervezetekkel is szoros együttműködést alakítottak ki.

Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány, amelyet 2010-ben a nagy többség megbízott az ország vezetésével, bocsánatot kért azoktól az emberektől, akiket az a politikai éra eltaszított magától – tette hozzá.

Az államtitkár megköszönte Saláta Zoltánnak, a vajdasági régió képviselőjének a MIK állandó bizottság élén végzett munkáját, a testületnek egy cikluson, két éven keresztül volt az elnöke. Az állandó bizottság új elnökének a magyarországi régió képviselőjét, Gulyás Tibort választották meg.

Téglásy Kristóf, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságügyi főosztályvezetője az MTI-nek elmondta: a határon túli magyar ifjúsági szervezeteket tömörítő MIK évente kétszer tart ülést, egyet Magyarországon, egyet pedig a határon túl.

A szervezetben minden régiónak van képviselete. A péntektől vasárnapig tartó kecskeméti találkozón minden régió képviselteti magát, 58 tagszervezet küldötte vesz részt, és a mostani konferencián is több szervezet csatlakozási kérelméről fognak szavazni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!