Határvadász századokat állítanak fel

Határvadász századok jönnek létre a rendőrségen belül, több ezer rendőrt vezényelnek a déli határra, hogy megvédjék a határszakaszt – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón. Lázár János azt is közölte, a kormány arra kéri a Fidesz és a KDNP frakcióját, hogy kezdeményezze a parlament rendkívüli ülésének összehívását a büntető törvénykönyv (Btk.) illegális bevándorlással kapcsolatos módosítása érdekében.

„Határvadász századok” felállítását tervezi a kormány, több ezer rendőr kerülhet a déli határhoz – jelentette be Lázár János keddi sajtótájékoztatóján, melyen a kormányülés után számolt be a vezetés terveiről. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, így a személyi védelem is megoldott lesz az illegális bevándorlókkal szemben. A politikus hozzátette azt is: a déli határzár első szakasza megépülhet augusztus 31-éig.

Rendkívüli ülést tartanak – négy évet is kaphatnak

A jogi védelmet is szükségesnek tartja Lázár, így beszámolt arról is: a parlament rendkívüli ülésének összehívása várható, hogy a büntető törvénykönyvön belül önálló tényállás születhessen. Mint mondta, akár 3-4 évig terjedő szabadságvesztéssel is szankcionálnák az illegális határátlépést, de súlyosabban büntetnék a kerítés megrongálását is.

Vihar

Lázár beszámolt arról is: a miniszterelnök azt kérte Pintér Sándortól, hogy a katasztrófavédelem eddigi munkája mellett folyamatosan álljon a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére, felkészülve a később várható esetleges viharokra is.

Embercsempész támadás

Lázár János a sajtótájékoztató végén kérdésekre is válaszolt. Elmondása szerint harapófogó helyzetben van az ország, mert egyszerre jönnek délről migránsok és nyugatról is vissza akarják toloncolni a menekülteket. A határátlépők között követelőzők is akadnak, ellenük fokozottabb rendőri fellépésre van szükség, de az emberiesség szabályai szerint mindenkit ellátnak. A miniszter úgy véli, mostanra egyértelmű, hogy szervezett embercsempész akciókról van szó a déli határnál, „embercsempész támadásnak van kitéve az ország” – mondta. Az embercsempészek szerinte kiképzik uniós jogból a menekülteket, akik így képesek kihasználni a rendszert. A határzárral azt szeretnék elérni, hogy az embercsempészek más útvonalat válasszanak. A külföldön végzendő bevándorlásellenes kommunikációs kampánnyal kapcsolatban elmondta: a Nemzeti Kommunikációs Hivatal végzi majd ezt, több nemzetközi példa alapján dolgozzák ki az ezzel kapcsolatos javaslatokat. Lázár kijelentette: leginkább a német példát tartják követendőnek, neki pedig három napja van javaslatcsomagot készíteni az ügyben.

Beszélt arról is, hogy a MAGOSZ földprivatizációs javaslata szerintük megfontolandó, ahogy az is szóba került, hogy szerinte „a politika és az üzleti tevékenység nem fér össze”, ezért kérte ennek felfüggesztésére a minisztériumi politikai vezetőket.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!